Épp két hete (se) volt, amikor végre elkezdtek a levelek színesedni. Mi betegen sétáltunk, a két tüdőgyulladásos gyerekkel, kezükben kis kosár, szedegettük a leveleket-bogyókat. Mert ősz van. Hazahoztuk, lepréseltük, képeket ragasztottunk, festegettük, kiszárítottuk. Atom őszi kreatívok voltunk. Mire megszáradtak a művek tél lett. A rosszul ragasztott levelek kezdik elhagyni eredeti helyüket a hűtőre ragasztott képről, a szobában az ablakdíszekről, leesésükkel mintegy ezer darabra törve terítik be minden nap az életterünket.
Gréti végre megkezdi az óvodát, amikor 2 éves Pöti gellert kap épp gyurmázás közben. “Anyacicu karácsonyit csináljunk” Azaz karácsonyi díszeket.
Rendben van, sebtében összerittyentek egy só-liszt gyurmát, már sodorja is ki. “Anyucicu, kiszúrom.”
Keresgélek a mintás formák között, egy csillag alakút találok és egy hóembereset. “Csillagot!”, hangzik a választás, amit használ is bőszen, én pedig ahogy készül el, rakom be a sütőbe.
Gréti hazajön, nézegeti. Ő ki akarja festeni. Keresgélek jó minőségű festéket, találok is pirosat, sárgát. Pöti, mint a gép, ipari méretekben kezd el festeni. Míg Gréti 1 db csillaggal pepecsel, egymás után készülnek el a… várjunk csak… Megfestett a kölyök 10 db vörös csillagot… Banyek. Szemeim előtt lebeg a karácsonyfánk, tiltott önkényuralmi jelképekkel díszítve. Párttagkönyvet nem csinálunk? Na, mit tegyek?
“Nem jó ez így gyerekek, nem elég színes. Mindegyiknek kell kapnia egy kis sárga beütést.”
Gréti felnéz. “Milyen mindegyiknek? Ő még csak azzal az egy darabbal babrál. “Mind megfestettétek?” -ámul el. “Nem én, Pöti. Én csak fogtam.”- mutattam csuklóig piros kezemre.
Pötinek nagyon tetszik az ötlet, hogy sárgázzuk meg, már mártogat is hevesen, és fest.
Megsárgáztuk, elégedettek vagyunk. Most már vállalható díszeink lettek. Azonnal új kreatívság után kiáltottak. De ez a következő történet.
Íme a mű egy része:

A gyerekeim őrjöngve unatkoznak a tengernyi játékkupac közepén és mindkettő azt akarja, hogy én játsszak velük. A lakás olyan, mint az univerzum ősrobbanás után, egyedül az elkészült kelkáposzta főzelék bűzlik magabiztosan a tűzhelyen.
Lebetegedtem. Végül csak sikerült elkapnom a cuccot. Mellgyulladásom is lett. Vicces így 4 év non-stop szoptatás után.
Azt hiszem bevezetem a délelőtti alkohol fogyasztás szokását, de gondolkozom még a remeteségbe vonuláson, az érvágás is jó ötletnek tűnik… de a wc is csábító a kulccsal benne… zárható… 😀 😀 😀

Na igen. Van egy nagy segítségem. Apacicu. Míg én itt a neten Dumanyulkodtam, aztán kiteregettem, aztán ruhákat keresgéltem, ágyat húztam, Apa magára vállalta az esti rutint.

A gyerekeket egyesével lezuhanyozta, fogat mosott nekik, majd az ágyra rakta bebugyolálva… hm… hűlni… Ekkor besegítve öltöztettem, majd visszavonultam teendőimhez. A gépnél ülve hallom a visítást. Apa relaxálásképp a gyerekeket tanítja szaltózni az ágyon. Érdeklődöm a legújabb módszer után, ha beválik a 20 perces “szaltó de lepedő” figura, esetleg alkalmazom.
Miután megfelelően relaxálódtak, sikítozós fogócska következik. Fél 10. Diszkréten szólok, hogy lehet lecsitulni kéne, az célravezetőbb, ekkor Apa könyvet fog a kezébe és mesélni kezd Arkagyin Rajkin stílusban.
https://www.youtube.com/watch?v=023QW2GVkYY
Én próbálom nem összepisilni magam a röhögéstől, a gyerekek 5 perc után sírva fakadnak. Ekkor bemegyek és olvasok a srácoknak.
Kijövök fogat mosni, de már hallom is, hogy Apa kapcsolja be a tv-t, a skacok mellette kuporognak. Forma 1, az forma 1. Ahhoz pattogatott kukorica dukál.
“Anyacicu pattogatott kukoricát csinálj!” -utasít Pöti. Csinálok.
“D-vitamint kaptak a gyerekek?”- odahajintom, Apa ügyesen leszereli. Csimoták automatikusan hanyatt dobják magukat. Pöti a kukorica közepébe. Repül a frissen húzott ágyneműn. Szemem sem rebben. Fél 11. Ugyanmá’… 😀

– Imádom, hogy olyan anya vagyok, hogy a gyerekeim úgy szeretnek aludni, hogy szorosan hozzám bújnak és simogatnak. – Egész éjjel nem tudok mozdulni, ha megmozdulok a helyem szűkül, mert közelebb bújnak és csak macerálnak-macerálnak… ahol érnek.
– Imádom, hogy az az anya vagyok, aki a legfinomabb ételeket főzi a gyerekeinek jóízűen eszik. – Ezért állandóan követlenek, még ezt még azt, még ide még oda, pattogok, mint a nikkelbolha. Ha valamit akarnak addig mantrázzák, amíg meg nem kapják. Paranoiás téveszméim vannak az ismételgetett szavaktól.
– Imádom, hogy a gyerekeim szeretnek velem játszani. – De a nap végére már falra mászom a Barbiektól, a vonatoktól, a kukásautótól és egyáltalán nincs kedvem még egy óriási birkózáshoz. Sem sikítozva kergetőzéshez. És amikor végre vízszintesbe rakom magam, akkor csinálhatok “kakut”, ami sátor a takarómból a lábammal… ahová alvás helyett lehet bebujkálni….
– Imádom, hogy a gyerekeim szeretik egymást és állandóan keresik egymás társaságát és ugratják egymás. – Míg minden ugratásnak vinnyogás lesz a vége… én meg kiborulva ordítok már este.
– Imádom, hogy van tejem. – De két év szoptatás/ gyerek ELÉG!!! Úgy érzem magam mint egy véradó központ.
– Imádom-imádom-imádom, hogy imádnak. – de estére úgy vágyom 5 perc nyúzásmentes csendre, mint egy sivatagi szomjazó egy csepp vízre. De mire ágyba kerülnek… beájulok…

Minden nagyon jó, a gyerekeim csodálatosak, sokat nevetünk és rajongok a családomért. DE most épp a Holdra vágyom, EGYEDÜL, csendben, vagy ordító zenére rázva-énekelve, legalább 1 napra. A 24 órás kiszolgálószemélyzet az idegeit és a beleit fonogatja a maradék szabadidejében. És ír. Miközben Pöti az ölembe mászik, letépi rólam a ruhát, csöcsöl, aztán ordít, amikor már nem bírom tovább és lerakom…

–