Apám szülinapi ajándéka

Mert ma van. Isten éltesse! Nagy gourmand az ember, szereti az édeset, a sósat, jó ropogósat (azt má’ nem), ritkán jut hozzá a kis nyugdíj kontra nagy számlák között, elhatároztuk, hogy olyan ennivalókat veszünk, amit magának nem vesz le a polcról.
Meg is történt a vásárlás, vettünk sok finomságot már, amikor Istvánomnak isteni szikra gyúlt az agyában és a pénztártól visszazavart a “lidliben”:

– Apád imádja a kvarglit, vegyél neki!
Nézek rá nagyon bután. Apám szereti az ínyencségeket, de a kvarglit emlékeim szerint én szeretem, de mi is az a kvargli? Keresem-keresem az agyamban, kvargli-kvargli tudom, hogy imádom, de mi is az??? Pörgetem-forgatom a szót, csattognak a fogaskerekek.

István észreveszi a zavart, mondja. – Azt a halat!
Hú vazze, most vesztem el!!!! Hal és kvargli, hal és kvargli… valami nem stimmel, de lassan derengek, mint egy téli reggel, és tétován elindulok. Segélykérően nézek vissza.

– Ott van a hűtőpulton! Ott a halaknál! – mondja István. Végem, agyam vészféket húz és megáll. – Ott a sajtoknál balraaa! – mondja egyre idegesebben az emberem.

Aki most bekiabálná a gép mellől, hogy a kvargli kis kerek sajt, nekem pedig ringlit kéne keresnem, és nem a hűtőpulton, hanem a konzervek között – de persze annak a neve sem jut eszembe, nem hogy a helye,- annak mondom, már én is tudom. Már hazajöttünk a köszöntésből és a megvilágosodásom pillanatát le kellett volna filmezni…
Ő a kvargli:kvargli
Ez pedig a ringli:ringli

Na szóval megtorpanok és nézek a páromra olyan képpel, mint egy kezdő demens a szexboltban és próbálom az agyamban helyre tenni, mit is kell itt keresnem…
Sajt-hal kvargli… A hűtőpultnál… gyerekek már türelmetlenek, István morcolja a szemöldökét, nem akarok többet kérdezni, nehogy már ne találjam meg azt a halat amit nem kvarglinak hívnak, de a csudába nem jut eszembe a neve…

Megállok a sajt-hal szekciónál, fejemben dobol. “Kvargli-kvargli”. Úgy nézek, hogy egy apuka elrántja előlem a kislányát ijedten. “Hagyd a nénit vásárolni!”.

Szememmel keresek valami halat ami nem kvargli, de tudom hogy néz ki. Göngyölt hal, közepén kapri bogyó. Nincs.
Van viszont nyers hal, kis vödörben. Biztos erre gondol István. Azt tudom apám imádja, nagyon sokszor vettünk együtt ilyet a kis közértben, mindig kínálta, sosem ettem, rettenetes szaga van! De valami nem stimmel vele. Valahogy gyerekkori emlékeim szerint ez nem úgy néz ki. Nyers hal az oké, hagyma is, de mi nem? Göngyölt, mint a nemkvarglidemiaf@sz. Közepén uborka.
Így néz ki:uborkaval

Itt valami nem kerek. Ez sosem volt kerek. Nincs időm. Leveszem a polcról, keresem az ismerős nevet rajta, nincs segítség. Ismeretlen név, ismeretlen címke. Mindegy, ma már semmi sem az aminek látszik, – gondolom és sietősen viszem a zsákmányt.

A nyers pácolt hal neve RUSZLI és pont akkor jut itthon az eszembe itthon, amikor a kvargli meg a ringli…
Ez a ruszli:ruszli2

Mindegy. Hal, kerek, neve nem számít, a családom már türelmetlenül vár. Zavarodottan érkezem, kosárba rakom a kis vödröt, és a problémát megoldottnak tekintem.

– Na végre, csak megtaláltad! Ügyes vagy! – szól a biztatás Istvántól.
– Meg! – mosolygok bárgyú fejjel. Az agyam még a “kék halál” után bootol újra… Homokóra látszik a homlokomon.

Apám örül, köszöntés megvolt, hazaesünk, mosom a kezem, az agyamban a kereső ekkor végez. Felnézek a tükörbe…

– Istvááááááááán! Ugye kvarglit mondtál?!? A kvargli sajt b.meg, amit kerestem ringli, amit vettünk ruszli.
István jön röhög.
– De jó ötlet volt nem? És megtaláltad amire gondoltam?
– Meg. – Én is nevetek. Ő a ruszlira gondolt…

Apám prüntyög Facebookon:kvargliringliruszli

Hát így vót! 😀

Falfestés

“Peppa malacot kérünk!”, “Még egy Peppa malacot kérünk!” – hallom a vinnyogó kórust a szobából. Reggelit csinálok, 5 percenként rohangálok újabb Peppát kapcsolni. Papa malac és Peppa szobát fest.
Megetetem őket kidugom az orrom, orkán erejű szél. Ma sem megyünk sehová. Leülök olvasni. Persze Anna-Peti-Gergőt kér Pöti. Olvasok. A család költözik, és kifestik a lakást.
– Fessük ki mi is a lakást! – kiált fel Gréta. Pöti az utánozóművész, felélénkül és rohangászni kezd, közben üvölt:
– Fessük ki a lakást! Fessük ki a lakást!

Körbenézek, a szokásos atomtámadás utáni káosz van a lakásban. Lehet ez rosszabb??? Nem.
– Oké! Fessük ki a lakást! – mondom. A két gyerek lemerevedik. Erre nem számítottak. – Gyertek le a pincébe, hozzuk fel az eszközöket! – Hirtelen olyan kisangyalokká válnak, hogy kedvem lenne videózni. Rendezetten vonulnak az előszobába, veszik a cipőjüket. Izgatottan lépdelnek a pincébe. Ott persze megpillantják a rollert-kismotort.
– Lehet rollerezni-motorozni a folyosón, míg én előkeresem az eszközöket. – Mondom és fegyelmezetten kiszedik a járműveket, majd az örömtől hangoskodni kezdenek. Fel alá rocsóznak a folyosón. Lecsendesítem őket és kikaparom a rengetegből a holmikat.

Felcipelünk mindent, ami nem kell, azt kidobom. De úgy süvít a szél, hogy messzire viszi a szemetet, amit a kukába raktam bele nem is bírom elkapni. Futkározok egy szál pólóban, mint egy hülye, a gyerekek röhögnek rajtam az ajtó üvegén át.

Átöltöztetem a manókat, mindenki kap egy hengert, arrébb húzom a konyhaasztalt, elmondom a szabályokat és hajrá.
Nagy kedvvel festik a konyha falát.
Úgy 15 perc múlva látom az unalom jeleit. Na, ezt a festést is megnyertem. Kölköket a kisszobába terelem és a kihagyott helyeket átfestem a plafonig. Nos, foltos lett, persze, ha nagyon nézem, de szép fehér, tiszta. Olyan Peppás. 🙂 De ők csinálták!
Pöti nagy ügygonddal mosta el a hengereket, Gréti pedig ebéd közben végig a falat bámulta. 🙂
falfestes

Pöti magyaráz

A gyerekek a kedvenc mesefilmjüket nézték, de megzavartam őket az elkészült vacsival. Illedelmesen táplálkoztak, de nem bírták sokáig. Gréti elmart egy halrudacskát és berohant a szobába, Pöti utánzó üzemmódban utána.
Én elkezdtem kiszedni a ruhákat a gépből, amikor Pöti kirohan és teli szájjal kérdez:
– Ég alat tataok?
– Tessék?
– Ég alatt katatok?
– Mit szeretnél?!?
– Ez mi a számban? – kérdezi idegesen. Kinyitja a száját és mutatja a tartalmát, becsukja.
– Hal.
– Akkor még halat kaphatok?!?
– Kaphatsz…
– Köszönööööööööm! – és berohan a szobába.
Most hűl a hal épp, amíg írok. Jön ki.
– Mit főztél nekem Anya?
– Halat.
– Na jó. Bevihetem?
halrud

Olyan kreatív vagyok (karácsony)

Mert persze Gréti nyúz-húz, jön a karácsony, díszítsük fel a lakást. Én nem vagyok az a díszítős fajta, ráadásul mit díszítsek? Az irgalmatlan kupi tetejére tegyek egy gyertyát és wuff… ???
De Gréti hajthatatlan gyötört. Karácsonyi fény az ablakba, díszítés az ablakba, a lakásba… Beadtam a derekam.

Tecsó utunkban a sprayes-díszes polcok felé vettük az irányt és őrülten válogattunk. Végül OBI-ba is benéztünk. Vettünk mindent ami “kellett”. Világítós ablakdíszt, jégkristály sprayt (olyan jól hangzott), hungarocell formákat.

Itthon izgatottan szereltük fel a kínai iparág két igazi, világító gyöngyszemét az ablakra. Ezek után Gréti hópelyheket rendelt, Apa dolgozni indult. Kínnal kutattam hópehely sablonok után a neten, egyet ki is vágtam papírból. Nézegettem szerencsétlent, majd méltó helyére a kukába helyeztem. Gréti a türelmetlenségtől tombolt, Pöti pedig azért visított, mert nem vele foglalkoztam.

O.K. Legyen inverz. Elővettem egy kifesthető hungarocell hópelyhet, kikaptam az OBI-s szatyorból a sprayt, ablakra helyeztem és fújtam. Nézem… MI ez??? Idegességemben a jégoldót sikerült előhúznom, amit a kocsihoz vettem… Gréti röhög. Pöti vinnyog, ő autózni szeretne.
Letörlöm az ablakot, a jégkristály spray felé nyúlok. Fújok. Miarosseb ez? Csak folyik-folyik, sehol egy kis jég, sehol semmi, mintha olajat fújnék az ablakra. Gréti sír. Nem baj, buzgón beterítjük a mintával a gyerekszoba két ablakát. Érdekesen néz ki. Ekkor a fejem már akkora, mint egy ház. Derékig kortok, a pincéből felcibált karácsonyos dobozba és előrántom a ki tudja mikor vásárolt hó sprayt, és győzedelmesen felmutatom, mint az amerikai filmekben az államügyész a bizonyítékot.

Futás Apa dolgozószobájába. A hópehely eltört, lesz angyalka motívum. Gréti újra lelkes. Pöti mindent gyűlöl már. Gréti az ablakhoz szorítja a formát, anya nyomja a sprayt, semmi. Besült. Egy tűvel próbálom kitisztítani, visszatérek. Gréti fogja a formát, anya céloz angyalka fejére, fúj! Egy hatalmas habot az angyalka arcára. (A tűvel elcsesztem a fújókát konstatálom…)
Gréti arcán először döbbenet, aztán kipukkad a röhögéstől. Én is. Gréti visít, a hasát fogja. Pöti berohan megnézni mi a szitu. Gréti a széken áll, és fogom, hogy ne essen le, hajlongunk a röhögéstől, a kezünk ernyed, angyalka beterít minket habbal.
Megszólalok, amikor van egy lélegzetvételnyi erőm: “Borotvahabos lett az angyal. Borotváljuk meg!”
Gréti majdnem leesik a székről. “Bepisileeeeeeeeeeeeek!”- kiabálja és visít a nevetéstől.

Amikor összekapartuk kicsit magunkat megegyezünk, hogy hagyjuk a dolgot. Visszamegyünk a gyerekszobába, ahol az ablakról eltűntek a hópehely díszítések. Gréti nem olyan szomorú, megígérem, másnap veszünk hósprayt.

Este fürdetéshez beszaladok a gyerekszobába pizsiért, ahol sötét van. A lámpák átragyognak az ablakon, az ablak jégvirágos, hópehely mintával. Gyönyörű.
“JÉGVIRÁG spray ez, nem jégkristály, miért nem ezt írták rá???”

Mégsem olyan rossz ez a karácsonyi díszítés móka. Apa hozott egy csomó mintát, kapta a munkahelyén, ezeket pár nap múlva kifestették a srácok és az előszoba falára ragasztottam őket, mert nagyon szépek lettek. A szarvastól konkrétan beájultam, nem is tudom egy 4 éves gyerek hogy tud ilyet festeni! Imádom! Csak ne pózolna a képeken állandóan… 😀 Gréti. Nem a szarvas… 😀
Downloads

Apa beszól

A napom szörnyű hosszú volt. Mindkét gyerek belázasodott, egész nap ordítottak valamiért, akartak és nem akartak, vinnyogtak, nem aludtak, kimerítő kínszenvedés volt az egész.
Apa hazajött, de akkor is én kellettem nekik. Nem volt egy pillanat nyugovásom.
Apa ölébe vette Grétit, én melléjük rogytam. Apa végignézett rajtam és megszólalt:
– Gréti! Anya ember! Érző emberi lény, nem kiszolgáló robot, még ha úgy is néz ki…. Ő, nem úgy gondoltam…

Előbb elküldtem a viharos csipába emberem, de végre nevettem egy jót…

Reggeli nevelési csőd

“Nem szabad az étellel játszani!” -dörgöm kb. tizedszerre. “Tessék enni!” De Pötinél épül az uborka kukásautó, Gréti csak tologatja a szendvicsét (később kiderül, hőemelkedése van, nem éhes). Tobzódom. Apát kérem meg, hogy reggeliztesse tovább a gyerekeket, mielőtt délelőtti gyerekdarát csinálok. Elkezdem berakni a mosogatógépet, Apa osztja az ételt. Egyszer csak hallom érces hangon.
“Tíz, kilenc, nyolc… kettő, egy. Ignition. Bláááááááá… ” Hátranézek, épp indul a kolbász űrhajó, Apa kapitány irányításával. Ekkor döntöttem el, hogy kiugrok az ablakon, de előtte még kedvességet erőltetve érdeklődtem:
“Most épp mi történik?” Mire Apa. “Feladtam a nevelést, támogatom a kreativitást.” – közben már új kilövésre készülődnek.
“Majd jusson eszedbe Drágám, amikor kicsit kevesebb türelmed lesz az asztalnál, hogy kreatívak a gyerekek, nem rosszak.” – zárom le a témát és adom fel az egészet. Nem ugrom ki az ablakon sem. Eszem egy űrhajó szendvicset.
raketa

Csöves kuki

Tegnap épp babajelbeszéd órát tartok, a konyhában, fejemen a fejhallgató, szám előtt a mikrofon. A kamera engem néz. Persze Pöti alvás sztrájkol. Mellettem ül kamera takarásban, eszik. Apa szerencsére épp hazajött ebédelni, segít. Pöti befejezi az ebédet, hozza a könyvét.
– Apa olvass nekem. Ez mi? Ez mi? Ott mit csinálnak?
Apa belendül és mondja a szavakat. Épp a mezőgazdasági szavakat veszik sorra. Mező, szántóföld, kukorica. De Apa vicces.
– Ez mi?
– Kukorica. Kuki. – mondja Apa. Csöves kuki.
Na ez tetszik Pötinek. Hangosan üvölti: “Kuki, kuki, ez kuki!” – nevet.
(jaj most is nyomja az ölembe ezek a kedvenc könyvei)…
Apa is belendül. Mondja a szavakat, a “kuki” az már jó hangosan megy.
Én a tananyagra figyelek, de egyszer már csak azt hallom a fejhallgatóban is: “kuki”.
– Na most elég! – Zavarom ki a társaságot. Bea nevet a képernyőn. Az online oktatás varázsa…

Gyönyörű

25 hónapos Pöti beszól:
Gréta ébredezik. Pöti odanégykézlábazik, nézi az arcát közelről, majd megszólal a maga választékos, de erősen tagolt, robot hangán:
– Gréta….. gyönyörű…..vagyok!
– Azt akartad, mondani, Gréti gyönyörű, ugye?
Felül, kedvesen mosolyog:
– Nem…..én. – riszálja meg kicsit magát…