Teljesen kikapcsol

Míg Csodaapa elszórakoztatta a kicsiket a manóprogramokkal én szabadon mászhattam egyik fáról a másikra. 3 órát töltöttem odafenn, az összes pályát megcsináltam. Nekem ez az igazi kikapcsolódás. (Bár a mögöttem igyekvő diákcsapatnak néha befogattam a fülét, míg átküzdöttem magam az egyik fától a másikig mindenhol fájó feladaton. Nem mindig volt iskola-kompatibilis a kommentárom, de a srácok biztosítottak róla, hogy hallottak már ilyet és jól csinálom. :D)
Itt épp egy tó felett igyekszem átegyensúlyozni. 😀
kikapcsolodas1


Linzer

A linzert a srácokkal együtt csináltuk. A székre tettem a tálat ahogy szoktam, és kis kezecskéjükkel keverték a hozzávalókat. Margarin helyett vajat használtam, de sajnos sehogy sem állt össze a tészta.
Ekkor jött Peti eltotyogott és megjelent, kezében egy picike pohár vízzel. “Mekkora ötlet! Zseni vagy fiam!” Jegyeztem meg, amikor beleöntötte. “Én is, én is öntök!” jelentkezett Gréta, így felváltva öntögettek pár csepp vizet, míg jól gyúrható nem lett.

A nyújtásnál és szaggatásnál már volt kis türelem vesztés nálam is. Gréta, míg egy pillanatra kimentem a konyhából, ráült a deszka szélére, ami lelógott a székről. Majd frászt kaptam, amikor megláttam. Mutattam neki mekkorát eshetett volna, de ő megsértődött.
Végül egy tepsinyi tésztát kinyújtottak és kiszaggattak. Peti nem vesztette el a lelkesedését. Ő amúgy is nagy szakács. Rendíthetetlenül kavarta, gyúrta, szaggatta a tésztát a fán.

Nincs is jobb érzés, mint álmatlan hajnalon,- amikor Peti addig ölelgettette magát míg bealudt én pedig teljesen fel nem ébredtem, – egy pohár tejjel linzert eszegetni a laptop mellett. 🙂
P1110773

Recept, Pöti segítségével korrigálva:
1/2 kg liszt
fél cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
25 dkg porcukor (én 15 dekát tettem bele)
25 dkg vaj (kicsit lágy, szobahőmérsékletű)
pici víz, ha nagyon morzsálódik
1 egész tojás + 2 tojássárgája

A száraz hozzávalókat összekeverjük, a többit hozzáadjuk és nagyon kemény tésztává gyúrjuk. Ahogy gyúrjuk puhul egyre jobban. Hűtőbe tesszük, hogy visszakeményedjen és mindig csak egy adagnyit veszünk ki, amennyivel dolgozunk.
Közepes lángon 10 perc a sütési idő.

Elégedett férj akció

Ugye te is megkapod a párodtól, mit csináltál egész nap, ugyanolyan kupi van, mint amikor elindult otthonról, közben te kidolgoztad a lelked. Nos egy ötlet alapján kidolgoztam az “elégedett férj” akciótervet, amit most megosztok veletek.
Ez akkor működik, ha tudod a pasid mikor ér haza a melóból. Legjobb, ha megkéred rá, hogy hívjon fel, amikor elindul, hogy “meleg legyen a vacsora” indokkal, aztán gyerünk! Vigyázz, PÉNTEKEN nem működik! 😀
ferj

1. Gyerek. Gyereket rakd be járókába, kapcsolj neki tv-t, bármit, amivel elfoglalja magát, ha nem megy, vedd a hátadra.

2. Útvonal. Gondold végig a férjed mit tesz, amikor hazajön. Fókuszálj az útvonalára. Előszoba, wc. fürdő, konyha, nappali.

3. Föld! Az előzőleg fertőtlenített mop-ot magad előtt tolva kergess össze minden tárgyat a földön. A tárgyakat dobáld műanyag dobozba, a koszt gyorsan seperd fel. A tiszta padló nagyot dob az összhatáson. Amerre bejön semmi ne legyen a földön!
mop2

4. Tároló dobozok. Műanyag dobozba dobálj mindent, ami nincs helyén, aztán a dobozt rakd el. Majd holnap kiüríted, amikor elmegy.
doboz

5. Ürítsd ki a szemetest!

6. Kaja. Rakd be a mikróba.

7. Konyha. Az étkező asztalt takarítsd le teljesen. A koszos edényeket, rejtsd a mosogatógépbe, ha nincs a sütőbe! Be mindent! A mosogató legyen üres.

8. WC, fürdő. A wc-be tölts fertőtlenítőt, töröld le Domestossal, a ronggyal mosd ki a csapot, készíts kéztörlőt. Szanaszét hagyott szennyes ruhát dobáld be a mosógépbe. Mindent.

9. Előszoba. A fogason egy helyet üríts ki, a cipőket szórd a cipős szekrénybe, egy hely maradjon, ahová lerakja a cipőjét.

10. Jön a pasi. Túrj bele a hajadba, fújj parfümöt, légfrissítőt a szobába, kapd össze az üvöltő gyereket és mosolyogj!

Persze ehhez az kell, hogy aznap, amikor elmegy reggel a pasi az előző napi rejtekeidet kiürítsd. 😀


Repülő múzeumban

Tökéletes választás volt az esős időben. Gréta és Pöti is imádta. Pöti a kezemet húzva ment körbe és mutogatta a repülőgépeket. “Anya! Anya!”. Grétinek Apa magyarázott. Aztán beültünk az orosz parancsnoki modulba és űrhajósat játszottunk.
VISSZATERES

Hű, de hüllő…

Kellene délutánra egy program. Nézelődöm az interneten… Hüllő nap a közeli kultúrházban. Ez pompás. Gréti rajong a kaméleonért, Pöti kedvence a kígyó. Ott a helyünk. Gyors öltözés, 10 perc autóút és már vesszük is a jegyeket. Kezdésre odaértünk.
Hüllősimogató. Ezer ember. Próbálunk hozzáférni az egyetlen boához. Gazdája rendületlenül, mosolygós arccal szól rá idétlen Döncikére és 10 másik kis társára, hogy a kígyó fejét nem piszkáljuk. Pöti óvatosan hozzáér a hátához, Gréta is, boldogság. Mit látunk még? Puha hátú teknőst. Ebből készül a kínai teknős leves, tudjuk meg. Ennyit tudunk meg összesen a fura orrú, lapos szerzetről. Egy gekkó lapul még nagyon elbújva egy kókuszhéj alatt, másik dobozban teknős menekül, gonosz Gerzsonka próbálja alommal betemetni. Mi is meneküljünk! Taposunk csak egymáson, értelmetlenül. Ha ők voltak a hüllők, akik miatt jöttünk 5 percnek nem volt rossz.
Másik ajtó, kézműves foglalkozás. Ezren egy levegőtlen szobában. Bemegyünk Grétivel ezeregy-kettediknek. Próbálom kinyitogatni az ablakot, apuka szó nélkül csukogatja a hátam mögött. Elveszek egy darab papírt, rajzolok, apuka veszi ki a kezemből… Gréti hamar megunja, otthagy. Egyedül küzdök a papírgekkóval, közben Gréti szomorúan keresgéli Apát és Pötit. Szemközti teremben előadást vetítenek. De nincsenek ott.
Most már csak megragasztgatom azt a betyár papírhüllőt, a terem ürül, mindenhez hozzáférek, Gréti megtalálja a fiúkat. Pár lelkes szülővel küzdünk már csak, egymásnak dobáljuk a teremben a kétoldalú ragasztót, kezd oldódni a hangulat. Remekemmel hagyom el a szobát, kint várnak a többiek.
Pang a pitty. Senki. Bemegyünk a hüllősimogatóban csak mi vagyunk. Az igazi gekkó végre előmerészkedett, rá is tudunk vetni egy pillantást.
Menjünk már innen! – adja ki a parancsszót Gréti. Menjünk a játszótérre. Tesszük is. Együtt futunk, mászunk, nevetünk a két gyerekkel, hamar elfeledve a 2000 Ft-os papírhajtogatást.
gekko

Nyugtatásmacera

Pötikém, drága jó életem úgy nyugszik meg, ha macerál. Vakargatja a bőrhibáim, pöncörgeti az anyajegyeim, körmöcskéjét belefúrja a rajtam talált dolgokba. Könyököm és könyökhajlatom a fő célpont. Ha ez még nem lenne elég a kis ujjacskáit belefúrja az ízületeimbe és a bőrt nyomorgatja rajta. Nyikk-nyikk.
Ezzel a fantasztikus és kinevelhetetlen szokásával az én legédesebb fiam a szememben sokszor egy maceragép.
Így alszik el, így cicizik, ha felveszem, már túrja fel magát a ruhaujjamon, hogy hozzám férjen.
Ez sokszor már annyira idegesítő, hogy tombolok. Minden okosságot kitartóan kipróbálok, de képes éjjel is akár az egész családot egy órán keresztül az üvöltésével ébren tartani, amíg hozzá nem fér a csupasz karjaimhoz és megelégedetten röfögve nem kapirgál. Agyrém.

Tegnap a mosógép dobja lekapott az ujjamról egy darab bőrt. Nagyon fáj. Éjjel Peti nem aludt. Fogzik, taknyos, köhög… gyakorlatilag non-stop ölelgetett, mászott rám, macerált. Ezt azzal kiegészítette, hogy néha hanyatt dobta magát, feje a cicimen landolt. Sírtam. Reggelre leharcoltan és megadóan feküdtem. Petike keze az enyémben. Megébredt. Apró kis ujjacskái elindultak, kitapogatták a kis sebet és a körmét nagy elánnal belenyomta.
– Áááááááááááááááááááá!!! – Üvöltöttem.- Nem bírom tovább.
– Áááááááááááááááááááááá! – Üvöltötte sértetten Pöti, rám mászott és hogy megnyugtassa magát elkezdett a könyökeim felé matatni.
Most megőrülök, gondoltam és vártam, mikor….