Szerző: Dumanyu

Radar

Radar.
radar
Parabola antenna.
parabola– Anya, anya, nézd az mi! – mutatott izgatottan felfelé az ablakból Gréti.
– Parabola antenna.
– Nem-nem! Az mondja meg, hogy jön a vihar. – sokat nézzük az idokep.hu-t.
– Mire gondolsz? A Radarra?
– Igen, az egy radar!
– Hasonlít, de a radar általában körbe forog. Ez csak egy irányba a műholdra néz.
– Ez hozza be a filmet Papának?
– Ez.
– De ez is körbe forog.
– Nem. A radar forog körbe.
– Miért forog körbe?
– Hogy pásztázza körülötte a teret. – Itt elakadtunk. Gréti nem értette, de úgy tett, mint aki érti és elkezdett terelni. 🙂 – Nagyon okos kislány vagy, hogy ilyen jól felfedezted a hasonlóságot!
– Köszi Mamucika. – megnyugodott. Nem szereti, ha nem ért valamit. 😀

Beiratkozás rulez

A dolog békésen kezdődött. Elmentünk, megtekintettük a bölcsődét és hümmögtünk. Egész tűrhető. Próbáltunk eljátszani a gondolattal, hogy Pöti már nagy fiú, menni fog, mindenki mosolygott, magunkhoz vettük a kitöltendő papírokat. A bonyodalom innen kezdődött.
Cégemnek jeleztem, hogy kellene egy olyan papír, minek neve “Munkáltatói szándéknyilatkozat”, miszerint ők nyilatkoznak, hogy szeptembertől aktívan kívánnak engem foglalkoztatni. 2 hét múlva meg is érkezett (pontosan időben, ahogy kértem) egy Munkáltatói igazolás, hogy a cég alkalmazásában állok és határozatlan idejű szerződésem van.
Éltem a gyanúperrel, ez nem lesz elég és igazam is volt. Röpült vissza a papír, mert nem tartalmazta, a varázsmondatot. Aktív állományba szándékozik venni. Felvettem a telefont ismét és tárcsáztam az én imádott munkáltatómat. Ott közölték velem, hogy nincs az a vállalati jogász, aki ezt engedi leírni, de megnézik mit tehetnek. Másnapra kellett a papír. Nem 2 hét múlva. Izzadtam, mint a ló, visszahívtam a bölcsit. Onnan persze jött a rezignált válasz, nincs papír, nem veszik fel a gyereket.
Ismét hívtam a céget, könyörögtem a kolléganőnak. Viccesen odavetettem, akkor hívja fel a bölcsit. Meg is kaptam a választ, hogy ha olyan sok ideje lesz, felhívja. Nevettünk.
Próbáltunk megoldást találni, gyorsan kitöltöttem azt az amúgy kötelező papírt, hogy én mikor szándékozom visszamenni, külsős számfejtő cég Erikája 5 percen belül megadta hozzá az adatokat, elküldtem e-mailen a HR-es kolleginának.
Ezt amúgy előzetes egyeztetés alapján kellett volna, de hasra ütöttem, ők rábólintottak, mert nagyon akartak segíteni. Hátha. Aláírva nincs egyik oldalról sem, de már egy lépés előre.
Délután volt. A kollegina másnapra ígért visszahívást. Amelyik napon a mágikus papírt le kellett volna adnom.
Reggel 8.10 perckor csörgött a lány. Baj van. Ők is a jogászokkal átnézték az internetet. 2014-től a bölcsik saját hatáskörön belül meghatározhatják, milyen igazolást kérnek. Kéri a bölcsőde telefonszámát. Hoppá!!!
Mondtam én addig felhívom a központi bölcsődék vezetőjét, utána beszélünk.
Csörögtem, kedves hölgy vette fel.
Bemutatkoztam, vázoltam a problémát. Ő vázolta, hogy ez az ÉN problémám.
Nagyon is, válaszoltam, mert, ha nem veszik fel a gyerekem bölcsibe, nem tudok elmenni dolgozni. Pedig a szándék, megvan.
Akkor miért nem írják le?
Mert ki az a munkáltató, aki ilyet leír???
Kérdeztem tőle, hogy ha én Kis Lászlóné lennék és Kis László igazolná nekem, hogy a Kis Kft.-ben szeptembertől aktívan alkalmazna, azt elfogadná-e. Természetesen el. Ők nem hatóság. Nem? Akkor mi lenne, ha én a kis kezemmel az igazolás alá kaparnám a csodamondatot, vagy ugyanazzal a betűtípussal alányomtatnám. Csaljak, hogy nekik jó legyen??? Ja, neeeem, hogy az csalás… Akkor mit tegyek??? Ő nem tudja, de érti a problémát, hát mennyiből áll már a cégemnek egy ilyen papírt írni? Mindenki tudja hozni ő ezzel a problémával még nem találkozott.
Nem tudja. Épkézláb cég nem ír ilyet alá, gondolja végig, ő kiadna ilyet, mint munkáltató?
Nem jutottunk előrébb, vigyem amim van…hátha jó lesz.
Mire mondtam, hogy akkor viszont ha Kis Lacikát felveszik, és az én fiamat nem, rájuk robbantom a bölcsit. Értette. Nevetett. Én is. Kínomban.
Felvázoltam a mentő megoldást, miszerint én nyilatkozom mikor szeretnék munkába állni és azt a cég befogadja. A válasz az volt, hogy nekik a szándéknyilatkozat KELL, de ha CSAK ezt tudom hozni, akkor úgy sem tudok mást csinálni.
Ekkor csörgött be a hívásba a HR-es kolléganőm, aki ez idő alatt a bölcsi helyettes vezetőjét próbálta meggyőzni. Ugyanezt a választ kapta. Ha csak ez van ezt vigyük. Akkor mellékeljük a befogadó papírt.
Futás a céghez. A HR-en aláírva várt a befogadó papír, cégesen és a drukkoló kollégák. Gyorsan én is odavéstem a nevem és futottam. El nem tudom mondani milyen jólesett a hozzáállásuk.
Annyira, de annyira szeretem őket. Ez vállalati kultúra. Ez tényleg a legcsodásabb munkahely!
Még zárás előtt beestem a papírokkal a bölcsibe és elfogadták. Mosolyogtak. Én egész nap nem tudtam, pedig a 40. szülinapom volt. Csak a bürokrácia gombóca fojtogatott.
Azonnal jeleztem a cégemnek a pozitív választ, ahol a kedves és lelkes kolléganőm már nagyon várta. Jött is az sms vissza, hogy nagyon örül.
Happy end. ? Megtudjuk júniusban…

Bumm

Fekszem az ágyon, Pöti tépi le rólam a ruhát, álmos. Gréti kucorog mellettünk.

– Anya, megyek inni.
– Jó, csak kérlek a konyhaasztalról hozz egy zsepit, folyik az orrom. – Petike egyre mélyebben szuszog, én már fel nem állok, akkor kezdhetem az egész altatást elölről, azt pedig már nem bírják a csöcseim. Milyen jó, hogy van egy nagy és okos, lassan 4 éves lányom, aki segít! Már jön is.
– Csak ezt találtam. – emel magasba egy bőr nyakláncot, nézi, ezzel a lendülettel hatalmasat vágódik a szétszórt játékokon.
– Ááááááááááááááááááááá!!! – üvölt.
– Vááááááááááááááááááááááá! – üvölt fel Pöti.
– Jól vagyok, jól vagyok. – cincogja Gréti és kászálódik fel az ágy takarásából megszeppenve.
– Vááááááááááááááá!!!- üvölt tovább Peti.
Megyek egy zsepiért.
– Váááááááááááááááááuáuááááááááá! -szirénázik Peti.
Kezdhetem elölről az altatást…
– Csing. – mondja az időzítő. – Pöti dobja el a cumit, két kézzel tép magához. Lelki szemeim előtt megjelenik a péppé főtt újkrumpli… fújom az orrom és próbálom nem atomokra szedni a bandát…

Konyakmeggy.

Erőszak hercegnő konyakmeggyet akart enni. Mondtunk, ne. DE. OKÉ. Aztán csak állt, ordított, száját kitátva, folyt a nyála, mi meg visítottunk a röhögéstől és biztattuk nyelje le. Drága azt kiköpni. Persze aztán kiköpettem. Talán… egyszer… rájön, hogy nem véletlen tiltunk valamit… vagy nem…

Halnap

Mintegy 40 percet álltam sorban, amikor kiderült, simán előremennek az emberek a másik pénztárhoz és ott rendelik meg a halászlevet. A két gyerek már nagyon éhes volt, Petike sírdogált, belecsúsztunk az alvásidőbe. De én azért álltam be a sorba, mert láttam pörög… azt nem láttam, mi folyik később, csak egyszer jött egy nő kiborulva és szólt…
Apa megérkezett a gyerekekkel a játszóról, mert büdösszájú Dömdömke harmadszorra borította fel Grétát a szülők pedig semmit nem reagáltak. Beállítottam a másik pénztárba, 5 perc múlva sorra kerültek, de az 5 perc alatt két nyanya is lengette az ezresét a másfél éves kisbabát tartó Apa előtt, hogy ő csak egy halászlét kér. Szerinte mi miért állunk sorba? 40 perce? Ja, azt ő nem tudta… Ekkor már majdnem öltem.

Csak kint tudunk a napon leülni, gyerekek égnek. Odabent, a sátor alatt már nem evő emberek diskurálnak a padokon. Ki nem sz@rja le a többieket. Ekkor nagy cseppekkel elered az eső. De akkorával, hogy a levesbe becsapódó bombák beterítenek minket piros zsírral. Rezzenéstelenül eszünk. Mellénk telepedik egy unszimpatikus párt unszimpatikus politikusa, jelen esetben egy kedves családapa 3 gyerekével és hajszolt feleségével. Próbálják a gyerekeket etetni. Az eső immár rázendített.
“Képviselő úr, hol lehet ingyen halászlét kapni?” -furakszik hozzá egy jól öltözött nő. És mondja és mondja… XY képviselő úr megígérte, hogy lesz ingyen halászlé, de ő körbement és nincs ingyen halászlé, pedig ez itt egy pártesemény… és ő már itt és ott is volt…
“Nem tudok róla, tessék megnézni ott az elkerített részen…”- válaszol mosolyogva a férfi. Politikusné fejét és szemét a pad közepére szegezve, száját összeszorítva lapátol, eteti a gyerekeket a mostanra szakadó esőben.
“Tessék csak venni, haltepertő!” -. nyomkodja a politikusné elé egy esőkabátos nő a tányérját. A gyerekek ráugranak. “Gyerekek, egyet megkóstolunk mindannyian!” -próbál az asszony halkszavúan ellenkezni.
– Milyen halból van a tepertő? – kérdezem a pártszínekben tündöklő esőkabátos nőt.
– Libából! – veti oda nevetve a politikus.
– Ronda egy hal! – mondom. Mindenki nevet. Politikusné már nem, csak elmosolyogja magát egy pillanatra. Arcán rettenetes fáradtság gyerekek szanaszét széledtek, ő próbál jóllakni. Hajáról csepeg a víz. Mi eszünk mellettük, egyre jobban elázva. A Gréti és Peti farkaséhesek. Tátognak, nem mozdulnak a kaja mellől.
“Na ki van itt!” – tárja szét hatalmas karjait üvöltve egy termetes, idétlen ruhába, baseball sapkába öltözött asszonyság. A politikus riadtan körbenéz, de a kiáltás neki szól. Mi ekkor már hangosan röhögünk. Nagyon sajnáljuk. Egyre szimpatikusabb, ahogy állja a sarat.
“Csókolom!” – köszön a politikus hangosan,- “Maga is itt?” – kérdi. “Ki a csipa ez?” – olvasható le rémült mosolyba meredt arcáról a gondolat.
Beszélgetnek.
“Nem kérünk több tepertőt, köszönjük, azt hiszem, most hazamegyünk.” – hallom elhaló hangú politikusnét tiltakozni, miközben az eső szakad, én szedem össze az ehető dolgokat, Petit rendezem, fiúkat küldöm az autóba, Grétit a sátorba, cuccokat pakolom.

100 méterrel Apáék mögött bandukolunk Grétával vizesen a már csak csepergő esőben. Énekelünk. Peti meglát ahogy az autóhoz érünk, azonnal elalszik.

Hazamegyünk.