… mert a régi már régi. A régebbi, meg már nagyon régi. És cipő is kell, mert a mostani már javított…
Nem vagyunk nagy ruhavásárlók. A ruha melegíti az embert, míg funkcióját ellátja… de néha kell.
Felkerekedtünk szertartásosan ruhát venni. Nagy családi esemény. A plázákat nem ismerve a legtávolabbi parkolónál parkoltunk, mire végigkaptattunk a végtelen üzletrengetegen már mind a négyen telítve voltunk plázaérzéssel és még nem vettünk semmit.

Célirányosan a C&A farmerpolcához, ismert méretekkel, magabiztosan léptünk. A polcokon bizonyos színeket kizárva, hatékony keresésbe kezdtem. A 2. másodpercben tűntek el a gyerekek. Mivel Apa ritka méretet hord, beletellett 5 percbe is, mire kikotortam a megfelelő darabokat. Közben apró lábak dobogását hallgattam a fülemmel és konstatáltam, hogy a srácok a közelben vannak.
Apa kezébe nyomtam két gatyát és megpróbáltam levadászni a kis gengsztereket, akik bújócskát játszottak a ruhák között.
– Gréta, Pöti, gyertek, Apa felpróbálja a gatyákat! Gréta, gyere ide!- – Gréta odajött, de ezt meglátva Pöti iszkolásba kezdett.
– Pöti, gyere ide! Gyorsan. – Nagyon vicces, gondolta Pöti és nevetve elbújt. Gréta utána. Apa már a fülkében.
– Pöti, Gréta! kezdek mérges lenni, gyertek a fülkéhez. Megnézzük Apa milyen csinos.
– Hihihihihi. – Dobb-dobb-dobb, felvillanó gyerekek. Elkapom megint Grétit. Hol a kicsi?
– A kisfiú ott bújik! – mutat mellénk egy férfi. Két lépésre Pöti bebújt egy konzol mögé. Nyúlnék utána, elslisszol a másik oldalra.
– Ááááááááááá, szorítod a kezem! – nyavalyog Gréti.
– Itt állsz mellettem, megyek Pötiért. Megvagy! – kapom el, Pöti ledobja magát a földre és néz. Én próbálom emelni, rongybaba. Becibálom a fülkékhez őket.
– Milyen a gatya? Nagy? – szuper, Apa fogyókúrája hatásos volt. Hol vannak a gyerekek? Pöti épp egy próbafülkébe slisszol be egy nő mellé.
– Itt a kisfiú! – szól ki a nő.
– Pöti gyere ki onnan! – Pöti nevet. Gréta szépen áll és várja, hogy kijöjjön.- Apa, elmegyek egy számmal kisebbért, tudnál vigyázni a srácokra?
– Persze.
Szaladok, viszem a számmal kisebbet. Hol vannak a gyerekek? Előbb még itt voltak. Frankó. Röhögés egy próbafülkéből. Ott vannak. Kifelé! Pasi kászálódik ki, nevet.
– Gyerekek nem szabad bemenni senkihez próbálni! Jó a gatya? – kukkantok be.
– Szuper.
– Gyerekek! – Pöti a nagy tükör előtt fekszik. Gréti rajta. Nevetnek. -Álljatok fel! – Pöti elkezd hengergőzni, Gréti leesik, utánozza. – Álljatok fel kérlek! – semmi, nevetnek.
Apa felöltözik, a gatya szuper, indulunk a kasszához, a gyerekek fekszenek a földön. Nem jönnek. Gréti Petit utánozza.
– Felállni. Ne töröljétek végig a padlót! – Nevetnek. Mindenki nevet. Nagyon édesen csinálják, tényleg. De már atom koszosak.
Fizetünk. De hol vannak a gyerekek? Elbújtak. Előszedem őket. De hol van Apa? Egy zakót néz. De hol vannak a gyerekek? A kirakatban, ahová be lehet menni. Ölelgetik egymást. Az utca őket nézi. Mutogatnak az emberek. Ők ide-oda futnak, nevetnek és ölelgetik egymást. Szuper, akkor nézzük azt a zakót. Nem jó. Kicsi. Az az ing? Az meg nagy. Gyerekekből látványosság lett. Édesek, nem rosszalkodnak, szaladgálnak az óriási kirakatban, mi vásárolunk. EZ! Ez a póló pont jó. Irány a kasszához. Gyerekek nem akarnak jönni. Visszük őket. Tűrik.
Sorban állunk, Gréta nyűglődik.
– Mikor eszünk már fagyit?
– Ha bevásároltunk.
– Fagyit, fagyit fagyit!
– Csend legyen! Nemsoká. – Hú, de jó ez a gatya, – nekem is milyen jó lenne új ruha…- megkérdezem van-e a méretemben. Pillanat! – szólok oda és már indulok is.
– Anyaaaaaaaaaaaaaa!!!! Fagyiiiiiiiii!
– Csend!
Az eladónő szuper készséges, hosszasan magyaráz, hogyan tudom a méretezések között megtalálni az én egyhatvancentimre való nadrágot. Körbe vezet. Közben hallom:
– Vááááááááááááááááiááááááááááuáááááá, fagyiiiiiiiii, vááááááááááá, fagyiiiiiiiiiii! – Apa kezében Pöti menekülni készül, mellettük Gréta vonyít. Ebből nem lesz nadrág. Alig várom, hogy cuki eladólány befejezze a tárlatvezetést. Még életemben nem találkoztam ilyen készséges dolgozóval, nem akarom megszakítani, mosolygok.
– Vááááááuáuáuáááááááááá!!! – szirénázik Gréta. Agyonütöm. Mosolygok rendületlenül, megköszönöm a segítséget, ugrok és elmarom a kisasszony tarkóját.
– Ha megmukkansz Gréta, nincs fagyi, világos? – sziszegem.
– De a…
– Ha megmukkansz Gréta, nincs fagyi. – lecsendesül.
– Mikor megyünk fagyizni?
– Most arra megyünk, de már erős a gyanúm, hogy nem kapsz, csak ha többet nem vonyítasz.
– Oké Anyu.
Cipőbolt. Jaj. Ha már itt vagyunk. Bemegyünk, levesszük a polcról és kijövünk, mint az előbb. OK.
Így is van. Pöti eltűnik az első két másodpercben. Gréta készségesen segít cipőt válogatni. Amit Apa levesz, kivételesen nem tetszik. Nagyon igyekszem meggyőzni másikokról. Persze nem sikerül. Közben Pöti autózik egy darab papírral a dobozokon. Béke.
Kukacoskodom, a gyerekek eltűnnek. Leizzadva futok egy kört. Mesét néznek, egymás mellett ülve a gyerekosztályon. Hurrá. Végül a randa cipő győzött, mert legalább kényelmes, a gyerek kibírták, menjünk fizetni. Ketten is beugrottak elénk. Pötinél elszakad a cérna és bekukacol az eladópultba. Kiszedem. Vissza. Kiszedem, elszalad és lefekszik a földre. Gréta mellé fekszik. Már nem szólok. Sz@rakodnak előttünk. A gyerekek hengergőznek a földön. Csendben. A sarokban. Nem szólok.
– Irány a fagyi! – na ez a vezényszó. Gyorsan odaérünk. Elcsigázva nyaljuk, onnantól minden méter kínlódás a parkolóhoz.
Pöti előremegy, de hátra figyel, felkanyarodik egy táblára. Izomagy szőkepipivel elkapja. Tutti reflex! Kiabálok oda: ” Nagyon köszi!” Vicsorog. Látszik a fején, hogy szar anyának tart. Én meg lesz@rom. Van új cipő, póló, gatya, Apa csinos, gyerekek fagyiznak és megyünk haza!!!