Petike másfél éves

Bizony, nagyfiú.
Már szépen elkezdett beszélni, napról-napra több szót mond.
Vannak kedvencek:
– A katicabogár, ami “grrr”, vagy “krrr” volt eddig, most már sokszor “kat”. A katica mánia egekbe szökött, minden ami katica érdekes. Katicás könyv, kisállat, bármi. 🙂
– Dinó. Azt szépen mondja. Minden jöhet, ami dinós. De leginkább a kis műanyag figurák.
– Kukásautó. A zöld kukásautó útitárs. Nélküle sehová. Ebbe ülnek a kis állatkák (a fa állatkák, amik ugyanúgy kedvencek, mint Grétinek voltak.).
– Görögdinnye. Mindenféle formában. Bár enni már egy éve lassan nem evett. 😀
– Alma. A kedvenc étele. Mondja is “almát” és ezt még jeleli is. Bármikor jöhet egy szelet alma. 🙂
– Peppa malac mese. Kifulladásig.

Matrica. Még mindig és cici bubus, még annál is jobban. A hiszti korba is belépet, rémületes, milyen palávert tud levágni. Tombol, fekszik a földre, keze-lába jár. Az akarata égig ér. A cicit szépen mondja, de már azt is mondta “kettő cici”, mert ezt szoktam mondani neki, amikor a harmadikat keresi… 🙂

Most már kezd vagány lenni. Minden viccben benne van. Grétit kézenfogja úgy vezeti, és mutatja mit szeretne. Barátkozik és vagánykodik. Már szépen és koordináltan mozog.

Ragaszkodik a tárgyaihoz. Kezében mindig szorongat valamit. Figurát, krétát, filctoll kupakot.
Tiltakozik bizonyos ruhadarabok ellen és bizonyosokat favorizál. Sokszor egyedül akar öltözni.

“Pppppppppp”-al jelzi, mi van a pelusban. :D. Viccesnek találja a pukizást, nagyot nevet rajta. A “hogy pukizik Petike”-re azonnal jön a vigyorgó válasz.

Imád utazni, minden buliban benne van. Nagyon édes kölyök. Igyekszik mindenkit elvarázsolni.

Fosós-hányós Húsvét

Mert miért gondolom, hogy el tudunk utazni és jól tudjuk érezni magunkat, amikor Apa szabit vett ki?

Apa szülinapját és Húsvétot ünnepelni érkeztünk le a nagyszülőkhöz Balatonra, de már az indulás is bizonytalan volt mert Apa rosszul lett. Lázas volt, ment a hasa. Anyósék bátorítottak, nagyon vártak, le is mentünk. A meghitt szülinapi köszöntés után gyors zuhany és ágyba bújás volt, majd Gréti teleokádta az ágyat. Aztán ez reggel 6-ig 10-20 percenként folytatódott… Reggel hazamenetelt fújtam, mert az éjszaka közepén Peti is belázasodott. De a pakolás lassan ment ráadásul a gyerekek bealudtak, és jöttek a Húsvéti ünnepet ünneplő családtagok is. Na ekkor kezdtem én hányni… Persze Apa pakolt össze mindent és ahogy 20 éve már egyszer megéltem, hazáig hánytam majd minden pihenőnél… Csak akkor 16 óra alatt Rovinjból cibált haza az akkori kedvesem… Most szerencse közelebb voltunk, mert bár Gréti aludt, Pöti végigordította az utat.

Kedden felhívtam doktornénit!
“- Fosunk-hányunk lázasak vagyunk.
– Maguk is? Nyugodjon meg, mindenki fosik Csilla most, mindenki a környéken. Hánynak is? Az nem rota! Nem fülgyulladás Csilla?
– Én is hányok és nem fáj a fülem. A kicsi viszont csak taknyos és lázas, semmi más.
– Akkor ő a fülgyulladásos. Itassa a gyerekeket. Én most keringelek mint a gólya… madár, nem tudok kiszállni az autóból, mert szétázok, hajrá, majd beszéljünk holnap.
– Oké, visz hall.”

A mi dokinénink szerint ha nem rota, akkor fülgyulladás.

Nos ez van. Szerencsére már szerdára mindenki jobban lett. 🙂

Egy napon mindenki…

Amikor Grétit fürdetem, és veszem ki a kádból, mindig ugyanúgy átölelem a fürdőlepedővel, magamhoz szorítom és belenézünk együtt a nagy tükörbe.
– Te egyre nagyobb leszel. – gyönyörködöm benne, miközben kezdek megszakadni a súlyától.
– Te egyre öregebb és egy napon meg fogsz halni. – válaszolta mosolyogva Gréti. Látva, hogy majdnem elejtem a rosszulléttől, gyorsan hozzátette.- De én nem akarom, hogy meghalj! – Elmosolyodtam kicsit, de nem túl meggyőzően, mire ő bátorított. – Szeretlek Anya, de egy napon mindenki meg FOGSZ HALNI.

Na ekkor jött rám a röhögőgörcs…


Anya-robot

“Csodálatos családom van, imádom az életemet, nincs okom panaszra.”
Jól hangzik és mindent összevetve így is van, DE!
– Boldogan adtam életet a gyerekeimnek – de ettől még majdnem belehaltam, sokat szenvedtem. Fájdalmaim voltak és nagyon féltem.
– Nagy lelkesedéssel szoptatom a gyerekeimet, összesen több, mint 3 éve, – de ettől még fáj. Fájt az elején, majd megszakadtam, fáj, amióta fogat növesztett a gyerek és utálom, hogy közben imádja a bőröm vakargatni.
– Melegséggel a szívemben alszom az oldalamon a két gyönyörűségemmel, imádom, hogy hozzám bújnak,- de gyűlölök éjszaka 5-ször ébredni, szédelgek a fáradtságtól és gyilkos gondolataim vannak, amikor cumit keresgélek a sötétben, vagy a legszebb álmomban valaki fejbe rúg.
– Rajzolok, festek, vágok, csodálattal nézem, ahogy a gyerekeim csinálják és élvezik, – de ettől még nem szeretek kreatívkodni. A falhoz vágnám néha a ragasztót, annyira nincs türelmem hozzá.
– Teljes színészi odaadással mesélem az 5. mesét, este 10-kor a két virító csimotának – de legszívesebben valami jó vicces filmet is megnéznék egy pohár borral a kezemben, kettesben a párommal.
– Imádok együtt lenni a gyerekeimmel, játszóterezni, gyerekprogramozni, – de azért szívesen elmennék táncolni, bulizni, koncertre.
– Rajongok a családi programokért, – de akkor is néha szükségem lenne a magányra és még nagyobb szükségem lenne a párommal kettesben töltött időre.
– Büszke vagyok a páromra, hogy megteremti nekünk a békés-biztonságos létet, – de rettegek, hogy betegre hajtja magát, amikor hajnalban beesik az ágyba azon imádkozom, hogy csak egészséges legyen!
– Anyatigrisként ragaszkodom a gyerekeimhez, imádom, hogy olyan országban élünk, ahol elméletileg elfogadott, hogy az ember 3 évet otthon lehessen a gyerekével, – de kétségbeejtőnek találom, hogy nem tudom nagy biztonsággal másra hagyni néha a srácokat pár órára, mert sem anyagi sem más jól bejáratott intézményi lehetőségem nincs rá. (Összeteszem a két kezem, ha felveszik a gyereket a bölcsibe).
– Nagy rutinnal kezelem a betegségeket, ami az óvodából hazaömlik, – de elkeserítőnek tartom, hogy mások betegen viszik be a gyereküket, mert nincs más választásuk és én szívok, meg az egész családom miattuk.
– Örülök, hogy a doktornő megbízik a betegellátásomban, – de nem erre szerződtem. Nem ez a mesterségem. Senki nem segít sem engem sem másokat semmilyen képzéssel, hogy hogyan kell a kis beteg gyermekeket kezelni. Egyedül bújjuk anyák az internetet kétségbeesve.
– És ha már itt tartunk, a legjobb tudásom szerint nevelem a srácokat, – de senki nem tanítja a szülőket és próbálja felkészíteni a rájuk váró feladatra. Nincs alkalmassági vizsga. Az idiótának is lehet gyereke, találkozol is vele minden nap. Bezzeg, ha örökbe fogadnál, a bugyidba is beletúrnak… És bizony én is viselkedem idiótán, anyához méltatlanul néha… nem vagyok büszke rá és nem tudom visszaforgatni az órát, hogy meg nem csináltá tegyem.
– Könnyes szemmel nézem az anyaságról szóló megható reklámokat, – de ettől nem érzem magam jobban megbecsülve és kevésbé kimerülve.
– Jólesik, hogy mások is megosztják velem és mindenkivel, hogy nem könnyű, – de attól, hogy másnak is nehéz, vagy nehezebb, nekem nem lesz könnyebb.
Én ugyanaz a lány vagyok, mint 10 éve, csak immáron sokkal boldogabb. Csodálatos, hogy a hátam mögött szuszog épp a családom imádom őket. De irigy vagyok, én is aludnék, csak nem tudok már visszaaludni, mert fel kellett ébrednem cumit keresni… 😉
Kaskötő Csilla

Ismét cuki szülők…

Egy nagy tál csirkés salátát tettem közkinccsé este, fürdés után, az ágy közepén, pizsi partyra. Vittem villákat és nekiestünk, csak úgy egymással szembe heveredve. Gréti a lábunktól közelített a finom falatokért. Rögtön kiszúrta a lila hagymát, és azonnali vinnyogásba kezdett. Ő most hogy eszi meg a husikát, az biztos csípős lesz. Bla-bla-bla. Emeli a hangját.
– Nem csípős. – nyújtottam felé a villámon egy szeletkét.
Rágja-rágja, éktelen hisztériába kezd.
– De, csípős, fúj ez csípős. Vágja a pofákat, nyitogatja a száját. Nyugodtak maradunk. Nem csípős, amit érez az a borecet savanyúsága.
Mivel nem reagáljuk túl a dolgokat, Gréti ráerősíteni a sztorira, hanyatt vágja magát… de mögötte nincs ágy…
Két keze lendül hátra, sejhaja lassan csúszik le az ágyról, majd ami látszik nekünk csak két cigánykerekező láb az égben. Aztán azok is eltűnnek. Koppanás nincs.
Csend. Hallatszik, hogy kászálódik.
Nem merünk hangosan vihogni. Óriásiakat szuszogunk, fejünket egymás vállának szorítjuk. István szilvalila. Próbálja az orrán kifújni a levegőt. Én szorítom a térdem. Vazze nem bírom, be fogok pisilni. Lélegezz Csilla, lélegezz! Veszem a levegőket, arcomat dugom Apa néma röhögéstől rázkódó testébe. Ő is fújtat bőszen, hallom.
– Beütöttem a fejem, vááááááá! – ordítja el magát Gréti az ágy mögül.
Ne röhögj! – mondom belül magamnak. Folyik a könnyem. Most már biztosnak érzem, hogy bepisilek. Gréta feje kibukkan az ágy takarásából. “Olyan” arcot vág. Mint aki tudja, hogy nagyon bolond volt. Meglátja, hogy reszketünk a nevetéstől.
– Váááááááááááá! -üvölt. Eddig bírtuk.
– Híííííííííííííííííííííí! – szakad ki belőlem a röhögés.
– Hö-hö! – Apa egy szent. Elintézte ennyivel. Még mindig szuszogós lila fejjel átöleli a primadonnát.
– Te nagyon hülye vagy.- mondja széles vigyorral. Gréti is megnyugszik. Én végre eresztek a térdem szorításán. Nem pisiltem be. Hős vagyok. 😀

Nem pont erre vágytam

Gréti lázas, állapítottam meg hajnal 2-kor. A csudába. Felszívtam egy adag Nurofent bevittem neki és simogatni kezdtem az arcát.
– Vedd ezt be kicsi lány!
Nyitogatni kezdte a kis szemét, felült, kitátotta a száját, lenyelte, vizet ivott rá, majd fázósan kezdett visszakuckózni.
– De jó, hogy felébresztettél. Éppen nem pont erre vágytam, de hát… – harapta el a mondatot és lecsukta a kis szemét. A gyógyszer hatott és hamar lement a láza.

Ne tedd tönkre!

– Jaj! -kiáltottam fel. Ez a kisfiú olyan fájdalmakat tud okozni. Most épp lefejelt. Gréta átszólt a másik ágyról:
– Pötike, ő a kedvenc anyukám! Kérlek ne tedd tönkre!
– Ki a nem kedvenc? – nevettem fel.

😀 😀 😀


Áúúúúúúúúúúúú!

Pöti betotyog a fürdőbe, ahol zuhanyzok. Néz.
– Ott! – mutat.
– Ott-ott. – konstatálom.
– Ott! – mutat jelentőségteljesen.
– Pöti! Nekem nincs kukim. Elvitte a cica. – nevetek, de nem sokáig.
– Áúúúú! – mondta Pöti nagyon fájdalmas arckifejezéssel és kiszaladt a fürdőszobából.
– Pöti, csak vicceltem! Nem vitte el a cica! Én lány vagyok! Pöti, gyere vissza, ne ijedj meg! -kiabálok kétségbeesetten a riadt kisfiú után.
Pár pillanat múlva Pöti megjelent az ajtóban. Kezében a hálóingemmel.
– Tetté! – mosolygott. Nyomában Apa jött. Ő viszont nagyon röhögött.


Pöti ma 17 hónapos

Lazán, hason olvas a ami az egyik kedvenc időtöltése a folyamatos főzőcskézés mellett. 🙂
Katica, pöttyös labda, bogyó mániás kis édesem! Itt épp a katicás mesekönyvet lapozza rongyosra. 🙂P1110614


Olvashatatlan az írásom

Mi tagadás, olvashatatlan az írásom, illetve csak én tudom elolvasni. Tetéztem ezt ma azzal, hogy egy alig fogó tollal véstem fel Apának a gyógyszerek nevét, amiktől az enyhülést remélem.

– Vá’já’, adj egy másik tollat, mert különben cirmogni fogsz, ha nem tudod elolvasni a listát.
– Tényleg olvashatatlan az írásod! – mondta Apa, – Látszik, hogy orvosnak készültél. – néz rám…
– Aha!
– De csak a ronda írás maradt meg belőle.
– Aha. Figyu? Te tényleg az én dumámmal standupolsz itt a konyha közepén? – vontam össze játékosan a szemöldököm.
– Igen. Legalább erre nem mondod az, hogy sz@r a humorom. Vagy lehet, hogy erre is azt mondod? – nevet Apa.
– Sz@r. Lopott duma! – nevettem én is.

Ha nem szólnak be a gyerekek, megoldjuk mi magunk. 😀 😀 😀