2 nappal a császár után “sietős” madárléptekkel a szobatársammal elcsoszogtunk a liftig.
“Produkálni kell, különben hashajtó, és addig nem mennek haza!” – hangzott őrmester nővér zord hangja!
“Vessenek be mindent, igyanak kávét, maga hazudhat is!”- szólt a szomszédasszony orvosa, betegére nézve.
Kááááááááááávééééééééééé! Igen! Ez hiányzik.
Az egyetlen működő lift nehezen kocogott velünk, de végül kávéhoz jutottunk és immár kb. 8-an vártuk, hogy a 3.-ra visszavigyen minket.
– Hová? Kérdezett minket egy idősebb, köntösben lévő hölgy, majd a hasunkra nézett! Ja, a 3-ra. 🙂 De buta vagyok. Kismamák. Mikorra várják?
– Már megvan! – válaszoltam.
– Ezt nem gondoltam! – szólt egy fiatal apuka.
– Köszi, a férfiakra mindig lehet számítani! – vágtam rá.
– És fiú, vagy lány? – kérdezte a néni.
– Lány! – vágtam rá – Gréta! Izééééééééé…. nem. Fiú. – Zavaromban én sem tudtam, hogy sörhasú pasi vagyok, vagy terhes nő, vagy terhetlen…
– Kisfiú! Jaaaaaaaaaaj! – mondta a néni – És hogy hívják?
– István!
– Mint én! – szólt a fiatal apuka.
“De ő nem seggfej!”- gondoltam én. Megérkeztünk.

Hála a Jóistennek Gréti nagyon szófogadó kislány. Az utcán is, ha szólok neki megáll. Utca sarkán magától leszáll a kismotorjáról, megfogja a kezem, átsétál az úttesten. Ezt úgy értem el, hogy szertartás szerűen mindig egyazon útvonalon ugyanazt a szertartást csináltuk végig. Ugyanazt mondtam, ugyanazt csináltuk, ezerszer ismételtünk mindent. Ez szuperül is működik.
Kivéve…
Ha olyan gyerekkel van, aki nem fogad szót, vagy nagyon belemerülnek valami éktelenkedésbe. ezekben az esetekben, ha látja, hogy a másik gyerek nem csinálja amit a szülője mond, azonnal felbátorítva érzi magát arra, hogy ő se fogadjon szót. Ilyenkor nagyon résen kell lennem.
Nos a közlekedési parkban nem éreztem a veszélyt. Egy padon ülve, óriás hasamat pihentetve, néztem a két veszett motoros csajt. Ment a két gyerek, mint a meszes, körbe-körbe, keresztül-kasul a biciklis parkon, nagyon szuperül érezték magukat. Egyszer csak egy szempillantás alatt, két bokor közti résen, a  füves lejtő tetején, huss! Eltűntek. Legnagyobb szerencsére apukák is ott voltak. Egy pillanatra, egymáshoz fordulva két szót váltottak, – amúgy igyekeztek a gyerekek közelében maradni, úgy sétáltak körbe.
– Megállj! – sikítottam utánuk mindhiába, – A lányok! -üvöltöttem, és apukák már futottak is, mint a nyúl, ugrottak be a bokorba, két különböző helyen mint Tarzan, de a vihogó csajokat csak pár hosszú pillanat után találták meg.
– Na, most jól jött volna valami távvezérlő, -mondtam a srácoknak, amikor elővezették a csimotákat. – Valami elektromos sokkoló.
– Légy szíves ezt a verziót ne hangoztasd, a gyermekvédelem nem szereti. – Intett meg vihogva Apa.
– Hihihihihihhihi – kuncogott a másik apuka, – ha tudnátok néha milyen megoldások jutnak az eszembe néha…. És elmondta. Nos nem hangoztatom, mert a gyermekvédelem ezt pláne nem szeretné. 😀
Mindenesetre ezzel a gyerekes röhögcséléssel sikerült levezetni, az utólag kijött feszültséget, amit a két kölyköcske egy másodperc alatt okozott. Ha egyedül lettem volna, ez a sztori 10 perccel tovább tartott volna.

Kézenfogva párommal döcögök a 9 hónaposok libikóka járásával – vagy az egyik láb ér le vagy a másik, ekkor a test hol jobbra, hol balra döccen, mint az inga – az orvosomhoz befelé a kórházba, kezemben a friss CTG-vel. A kapuban két rendkívül ápolt, jólöltözött, – a legjobb szabású olcsó szürke csíkos öltönyt viselő – férfi állt, kezükben egy-egy mappával. Egy nagyon fiatal szőke Kisherceg fürtös, és rezes bőrű kopaszra nyírt barátja. Rezes bőrű barátunk hozzánk lépett bizalomkeltő mosollyal, – ami azonnali gyanakvást váltott ki belőlünk,- és rekedtes ám kissé félreérthetetlen eredetű akcentusú hangján kedvesen megszólított minket. „Szép jó napot kívánok! Cégünk a WHO megbízásából felmérést készít, – szerelmem nagyot szorított a kezemen, – pár kérdésre szeretnénk választ.”
WHO mi meg jó napot kívánok a falvédőről jöttünk le- gondoltam és az arcomra feltettem a „bevettem” mosolyt.
Na, ezek vajon melyik cégtől jöttek és mit akarnak eladni? – ébredt fel bennem a kíváncsiság és a felragasztott arckifejezésemmel, kedvesen válaszoltam. „Tessék parancsolni, feltenni!”
„Van- e a családban visszér, blablaba, blablablabla, allergia…”
„Van! Ekcémás vagyok!” – szakítottam ezzel véglegesen meg a kérdéseit, ugyanis bekarikázott valamit és a többi, papíron felsorolt kérdés – ami lefedte az összes lehetőséget, amire már muszáj azt mondani, „ez van”, – nem érdekelte.
„Köszönöm szépen! Kaphatok egy telefonszámot, amivel be tudjuk azonosítani?” – leplezve a röhögő görcsöm, lediktáltam a számom. Érdekes lenne, ha igazoltatásnál a rendőr a mobilszámom kérné „beazonosításul”.
Elbúcsúztunk és beléptünk a kórházba.
„Ezek mit árulnak szerinted? Te is kíváncsi vagy?”- kérdeztem a párom. „Nagyon! Ezt a hegyi dumát, alig bírtam ki komolysággal.”- válaszoltam.
Másnap, csörög a telefonom. A hangot ezer közül is felismerném.
„Jó napot kívánok! Ön tegnap válaszolt a kérdésünkre, ezért szeretnénk önt megajándékozni, két ajándékkal, amik már az ön nevén vannak… Az egyik egy ajándékcsomag, a másik egy nagyon kedvező üdülési lehetőség…”
„Kedves uram, mit kell ezért tennem? Milyen előadást kell végighallgatnom? Mit adnak el?”-kérdeztem.
„Blabla, blablablabla, blabla, ZEPTER, balblabla, a végén átnyújtjuk önnek a névre szóló ajándékcsomagot, balblabla…”

„Köszönöm a megkeresést, nem élnénk vele.”

Gréti nem akart ma délután aludni. Sehogy sem tudtam lefektetni. A végén odabújtam egy kicsit pihenni, és átöleltem, de felült.
Mellém kuporodott és elkezdte simogatni az arcom.
– Hunyd le a szemecskéd kicsikém! Aludj szépen!- mondta. Amikor ki mertem nyitni újból rám szólt – Most már hunyd le szépen a szemecskéd és aludj! – Kitartóan simogatta az arcom, el nem aludtam volna a világ sűrű kincséért sem, csak öleltem a mellettem csücsülő kis testecskéjét és élveztem. Amikor azt hitte, hogy elaludtam, úgy 5 perc kitartó simikézés után, odament az apjához és őt kezdte altatni. Mariann bölcsianyut játszott. Ő altatott… 🙂 Ekkor Apu fekvésre szólította fel és a család elaludt. Ők még most is alszanak, én megyek valami hamit csinálni.