“Érezd már kicsit jól magad! Mondd már egyszer valamire hogy jó! Ne vonyítsál már folyamatosan mert megőrülök. Mindent megteszek, hogy jól érezd magad, próbáld már meg!” – fakadtam ki magamból, amikor Gréti elkezdett fennhangon vinnyogni, mert nem elég magasra löktem a hintán.
“Köszönöm! – jött oda egy anyuka, néztem rá bután – Köszönöm, hogy kimondtad, olyan jó, hogy más is ezt érzi, nem csak én, de én nem mertem kimondani.”
Ja… 😀 Nem egyszerű…
Új altatási módszert vezettem be… . Egy órája altatok, de hol egyik birizgálja a másikat, hol a másik az egyiket… Pedig dőlnek, borulnak a fáradtságtól. Kínomban azt üvöltöttem: “Amelyik megmozdul, annak leszedem a fejét!”, de Peti megmozdult és azt mondta. “Kukucs!”. Persze röhögtünk. Ekkor már tényleg nagyon mérges voltam, a fejleszedést Grétire vonatkoztattam, Petikét pedig felraktam a hátamra és nekiestem a házimunkának. 10 perc múlva mindkettő aludt. Ajjjjjjjjjj ez sem egyszerűűűűűűűű!!!!
Este a nevetéstől nehezen tudtunk elaludni. 14 hónapos Petikém lebújt, alvást színlelt, és hangosan horkolt. Majd nevetett. Nevettünk. Megint lefeküdt, becsukta a szemét és horkolt, mint Apa. Aztán csak kacagott-kacagott. Végül jött a bónusz produkció. Kitolta a fenekét az égnek négykézláb és elkezdte ringatni jobbra-balra. Hozzá hangosan énekelt: “Hiiiiin-ttta, paliiin-ta”. Gréta sem bírta már nevetés nélkül. Én meg feladtam az altatást…
Persze éjjel megint ölelkezve aludtunk. Reggel Gréti is átmászott Apa mellől. Jaj, de finom. 🙂