Mushabelly

Tescoban bolyongtunk a rettenetes vagy rettenetesen drága gyerekjátékok között, hogy a szomszéd kisfiú szülinapjára valami értelmes és megfizethető játékot vegyünk. Többször körbejártuk a polcokat, nézegettük a játékokat, sóhajtoztunk. Két csapatra oszlottunk később négyre. A két gyerek fegyelmezetten nézegette a játékokat, nem nyúltak hozzájuk, vagy ha igen, akkor megnézegették, visszatették. Apával váltva lestük a kölköket, de nem volt miért aggódni. Már majdnem feladtuk, amikor Pöti megjelent, kezében egy zöld valamit szorongatott. Ölelgette.
– Mi ez?
– Nem tudom, – válaszolt Apa. – Találta, azonnal magához ölelte, azóta ezzel közlekedik.
A valamin ekkor Petike szorított egyet és az hangos brekegésbe kezdett. Háháááááááá, béka lesz. Béka Peti kedvenc állata. Egész nap brekeg, a könyvekben a békás képeket keresi és a pici fa béka állatkát, -ami immár az ő mániája is lett Gréti után, – képes egész nap is a markában szorongatni. Ha épp nem két fecskendő van a két kezében, amivel az orrát mosom és ami szinte egyé vállt Petikével. Na de kanyarodjunk vissza a brekegő gombócra.
– Mennyi? – kérdeztem.
– Majdnem három. -válaszolta Apa.
– Majdnem három ezer forint? Csak a testemen keresztül. Most szépen visszatotyog ezzel a szőrös szarral a kisöcsi és visszateszi, ahonnan hozta!
Apa boci szemeket meresztett rám.
– Ne csináld már! Ronda is, drága is, rakjátok szépen vissza!
Petike ekkor a kandallóknál járt, amin gombok voltak. A rettenet zöld majomfejű békát gondosan letette a lábas kandalló alá és ujjacskáival óvatosan végig nyomogatta a kandallót.
– Most! -utasítottam Apát, aki a szívtelenségemet egy arcrándulással konstatálva visszavitte az izét a helyére.
“Krrr, krrrrrr, bkrrrrrr” – szólongatta Peti a békát és kereste a helyen, ahová előbb letette. Na itt a szívem már erősen facsarodott. Apa úgy nézett rám, mint egy gyilkosra.
– Oké! Adtam be a derekam. Ha visszamegy és újból elhozza, legyen.
Petike visszatotyogott kiemelte pontosan ugyanazt a figurát és hangos brekegéssel, ölelgetve hozta magával.
– Legyen! – persze, hogy legyen. Itt már megtört minden keménységem. – Vigyük a pénztárhoz ezt a kis görcs izét.
De a pénztáros nem tudta lehúzni, mert nem volt rajta kód. Petike sírós szájjal aggódva nézett a kis békája után, ahogy az egyik eladó eltűnt vele, hogy kicserélje. És már hozott is újat. Béke lett.
Ja és a szomszéd kisfiúnak is találtunk egy szuper jó játékot. Találtunk? Persze, hogy Apa találta.
Happy End!
__________________________________________
Utóélet: A doktornéni elborzadva nézte a zöld vacakot, amikor Petikét vizsgálta.
– Ez mi?
– Nem fogja elhinni. Béka.
– De hisz ez majom.
– Ugye. “brkkk brkkk” Brekegő majom.
– Jézusom. Mennyi egy ilyen?
– Majdnem három.
– Az emberek mennyi sz@rt megvesznek a gyereküknek?!?
– Mi csak ezt.