Szörnyeteg

Ikeában találkoztunk ismét Vikiékkel. A gyerekek majszolták a hot dogot, itták az üdítőt, én próbáltam társalogni Vikiszülőkkel. Kevesebb sikerrel a gyerekek mindig adtak elfoglaltságot.
Egyszer csak Gréti, halálra rémült arccal, kikerekedett szemmel elkezd vérfagyasztóan sikítozni. Közben remeg.
– Ááááááááá, ááááááááááá, Anya, áááááááááááá!!! Anya! Segítség! Íiiiiiiiiiiii! -iszonyat az arcán, remeg a szája.
– Mi van Gréti?
– Ííííííííí, áááááááááááá, Anya, egy szörnyeteg! Egy szörnyeteg! – sikít! – Oldalra nézek és egy törpe hölgy sétált el mellettünk. (Csöppet sem örömteli ábrázattal.)
– Hííííííííííííííííííííííííííí! – kezdtem a megoldást, a szokásos térdszorítással. Ültem. – Híííííííííííííííí! – csak most Istenem, kérlek most ne pisiljem össze magam az Ikea közepén! – Hííííííííííííííííííííííííííííáááááááááááíííííííííííííííí! – estem be az asztal alá, miközben levegőért kapkodtam, és hallottam még fél füllel a rémülettől sikító gyermekem. Valahogy meg kéne nyugtatnom. Közben a törpe hölgy szerencsésen leült egy asztallal arrébb, amitől Gréti még jobban sikított. Valahogy nekem is illene rendezni a soraim…
– Áááááááááááááááááááááíííííííííí! – sikított a rémülettől Gréta.
– Híííííííííííííííííííííííí, hííííííííííííííí, hííííííí, – kapkodtam a levegőt, – Semmi baj kislányom. Hííííííííííííí, semmi baj, nyugodj meg! – Szégyen! Szégyen! Szégyen. Háromszoros szégyen! Hogy nekem miért mindig a legsz@rabb szituban kell nevetőgörcsöt kapni. Hogy hogyan tudnám egy kicsit ezt elkerülni. Szegény kisgyerekem. Szegény törpe néni. Szegény én.
– Víííííííííííííííííííí, híííííííííííííí! – Valahogy ki kéne jönni belőle. Vikiapuka segített a szituban. Gréti mellé állt bátorítóan, magyarázott neki. Végül én is levegőhöz jutottam.
– Semmi baj Grétikém, ő csak egy törpe néni. – kapartam össze magam, próbáltam láthatatlan lenni. Csak sikerült nekem is megnyugodnom és végül a gyereknek is szépen elmagyarázni, hogy nem vagyunk egyformák és az élet így színes, így kerek.


Pontosítsunk

Össze-vissza keresgélem a lottószelvényt, sehol nem találom. Gréta topog a hátam mögött. Egyre ingerültebb vagyok, végül megtalálom Apa kisgépjének a tokjában… véletlen.
– Anya, gyere már, mit csinálsz? – nógat Gréti
– Megyek már, csak apád elbagatelizálta a lottót, most találtam meg, megyünk feladni.
– Anya! Az azt jelenti, hogy elbaszarintotta?
– Őőőőőőőőő… azt. – hihihihihihi, juuuuuuuuuuuj… hihihihi


Anyuka!

Ikeába menekültünk a forróság elől a gyerekekkel. Ott találkoztunk a bölcsis barátokkal. Gréti nagyon jól érezte magát. Szuper nagyot játszottunk, eladó néni volt a berendezett boltban, de vendégeskedtünk is, majd találkoztunk a srácokkal. Gréti és Petike jóízűen bezabáltak. Indultunk haza, de Ildi, a kislányok anyukája visszaszaledt az ottfelejtett dolgokért:
– Dancsó anyuka! Dancsó anyuka! Hová mész? – kiabálta utána Gréti
…
Haverok nevét nehezen jegyzem. Múltkor Olivér édesanyjáé sem jutott eszembe, pedig ezer éve tudom. Grétával beszélgettünk és tanácstalanul néztünk össze, hirtelen egyikünknek sem jutott eszébe. Mondtam neki, ha legközelebb találkozunk, óvatosan derítse már ki (ha addig nem jut eszembe). Tiszta ciki… Nagyon segítőkészen beleegyezett. Egy nap, amikor homokoztunk, kiabál oda nekem messziről, Olivér anyukája mellől.
– Erika!
– Tessék kislányom?
– Olivér anyukáját Erikának hívják!
– Okééééééééééé!!!!!!!!!!


Petyuka

– Petya! Petya! Petyuka! Édesem! Nem oda! – cincog Gréti Petyának. Megzabálom! (Petyukát ő kreálta. Mindent becéz, még a becézést is!)


Álarc


Szabályosan

Anya, szabályosan add fel rám a fürdőruhát! -pöröl velem a kiscsirke. Ez azt jelenti, hogy nagy óvatossággal, nehogy koszos legyen… 🙂


Petike 9 hónapos


Petike inni próbál

Részletek a videóból. Sajnos nem figyeltem, és a videó hangjában egy jól hallható fizetett politikai hirdetés volt. Mivel Dumanyu nem politizál így pillanatfelvételeket osztok csak meg.


Tündér

– … ha lehunyod a szemed egy tündérke, rászáll a párnád csücskére és gyönyörű álmot hoz. – mondom Mariann néni után szabadon, minden áldott nap a mese végén a “zsolozsmát”, amikor is Gréti lehunyja a szemét és alszik. (leggyakrabban)
De ma másképp volt.
– De Anya! Nincsenek is tündérek! – szólt rám Gréti, nagyon határozottan. Meglepődtem. Egy pillanatra nem is tudtam, erre hogyan reagáljak. Aztán próbálkoztam.
– Ki mondta, hogy nincsenek?
– Hát én! – közölte és nagy vehemenciával magára mutatott, majd befordult a fal felé.
– És ha mégis vannak tündérek? – próbálkoztam be. Visszafordult és nagyon komolyan magyarázni kezdett.
– Tudod anya vannak olyan dolgok, amiket szeretek és vannak olyan dolgok, amiket nem. – tagolt jelentőségteljesen, majd szünetet tartott. Vett egy mély levegőt. – A tündéreket NEM szeretem. Tudod mit szeretek? – nevette el magát, – A csokit! – kuncogva befordult ismét a fal felé és elhelyezkedett aludni.


Balesetek…

Mindkettő úgy kezdődött, hogy Petike alszik, anya takarít.
Az első emígyen folytatódott, a múlt héten:
Mosogattam. Könyökömmel levertem két bébiételes üveget, amik nagy robbanással ezernyi apró szilánkkal szétszóródott az egész konyhában. Én meg ott álltam mezítláb és azon tűnődtem, vajon hol a mobilom, és ha nincs itt, hogy fogok én innen eljutni a takarítóeszközökig. Megoldás az volt, hogy konyharuhával utat söpörtem magamnak a porszívóig, és felszívtam visszafelé a darabkákat. Sebeket elláttam. (mivel a visszapattanó üveg megvágta a bokám.

Második így történt.
A függönyt próbáltam arrébb húzni, felálltam a kis sámlira, ami szilánkokra robbant szét. Persze mezítláb… Beleestem a közepébe. A dárda alakú műanyag szilánkok élesen fúródtak a talpamba lábszáramba. Most itt ülök, szűkölök, sebeket elláttam és még annyi dolgom lenne… Kutyafáját!