Családos

Mi meglepő van manapság azon, hogy rokkant parkolóba állnak? Semmi. Bárki megteheti, áruházak parkolói tele vannak. Családi parkoló?
Már ahol van… Lényege, hogy a benga nagy babakocsival valahogy elférj, hordozót gyerekkel ki tudd venni az autó ajtaján stb… kevés helyen van.
De ahol van hallod, oda is beállnak! Mindenki, bárki! Kit láttam már? Férfiakat-nőket vegyesen. Minden nemű-korú, állapotú egyéneket. IKEÁ-ban tetőzik a bunkóság. Fül-orr-gégészhez gyakran járó anyukaként oda szoktam parkolni. Egy egész sor van fenntartva, szép széles jelekkel, óriási piktogramokkal, ami egyértelműen családot ábrázol, NARANCS színű elválasztó vonalakkal, ami üvölt, hogy itt kérem figyelni… de nem…
Jön! Meglátja a helyet és parkol. Telibe a családos parkolót vagy(!), ami a legjobb. KÉT CSALÁDOS AUTÓ KÖZÉ nyomakodik be az állatja, a narancssárga csíkot kerék közé kapva! Hogy te ha még véletlenül oda is tudtál parkolni, a hordozót soha többé ne tudd visszarakni az autóba, csak ha megvárod a T. ősbunkó autóstársadat.
Jönnek is. KÉT NŐ! Cipelnek egy asztallapot. Próbálják betűrni a hátsó ülésre. Sehogy sem megy, mert az ajtót ők sem tudják csak résnyire kinyitni. Hogy cseszné meg őket a radai csődör! Ott nyiszálnak , szerencsétlenkednek. Végül valahogy sikerül és végre elkotródnak.
Egy anyuka társammal és kisfiával nézem őket, állunk leesve. Meg sem tudunk nyikkanni a döbbenettől. De nem tart sokáig bunkóék egyeduralma. Jön. 1 nő. Parkol. Nincs gyerek ülés.
Jön még egy kocsi. Parkol KETTŐ NŐ. Mennek kajálni. Az autón nagy felírat. “www.fenyoha^˘^°.hu NŐGYÓGYÁSZAT ÉS SZÜLŐOTTHON! ”
Anyuka társammal összenézünk. Lájkolja az eseményt. Beülünk az autóba, és elhajtunk.

Amúgy. IKEA. CSALÁDI PÉNZTÁR. Engem a gyerekkel megelőzve (1 db termék a kocsimban), egy középkorú házaspár hatalmas rakattal besasszézik elém a családi pénztárba és már fel is pakolt félig!!! Pénztárosnő tekintete rezzenéstelen. Nézek körbe. A szituációt észrevevő, rendkívül ápolt, idősebb, láthatóan összetartozó férfi pár kedvesen invitál a másik pénztárhoz maguk elé, elsőnek. Petikéhez szólnak. Nagyon kedvesek. Aztán hozzám fordulnak. “Ez itt már csak rosszabb lesz kedvesem! Nem családbarát!”
HÁT NEM!

Ronda szavak

– Ez egy fos. – kommentált Gréti az asztalnál. Mással voltunk elfoglalva, nem tudta hogy felhívni a figyelmünket, bevetette a ronda szavakat, amiket ismer. Tudta, erre ugrunk.
– Gréti. Nem szabad rondán beszélni. Mi akkor is szeretünk és figyelünk rád, amikor épp nem veled beszélgetünk. Nem kell ahhoz csúnyán beszélni. Ráadásul haragszunk is rád ezért.- kezdte a beszédét Apa.
– Jól van Apu, nem beszélek rondán. Bocsánat! – mondta Gréti cuki mosollyal az arcán. – Azt hiszem beszarok. – morogta az orra alá.
Én az asztalra borultam, számban szorongattam a vacsora rizsszemeit.
– Híííííííííííííííííííííííí, híííííííííííííííí.
– Anya sír! – riadt meg Gréta.
– Vihíííí, vüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü- fuldokoltam.
– Igen, Anya sír, mert rondán beszélsz.- mondta bölcsen Apa.
– Híííííííííííííííííííííííííí, hi-hi-hü. – köptem az asztalra a rizst. – Bocsánat. -szedtem össze magam. Lihegtem. – Gréti, ez csúnya volt. – próbáltam komoly lenni.
Nem megy ez nekem. 🙂


Anyám Péter…

– Én nagyon bírom Péter anyámat! – jelentette ki egyik barátunkra minap Gréta.
– Péter bátyádat! -javította ki Apa. Nevettünk. Mi mindig így hülyülünk Péterrel. Mindenki a bátyja és a nénje a gyerekeknek. Ezen mulatunk. Mint egy szép nagy család.

– Mesélted Péternek, mit mondott Gréti? -kérdeztem ma.
– Nem, Péter szabin van, nem zaklatom ezzel.
– Apu, mi is megyünk oda Péterhez szabira. Odautazunk szabira Péterékhez?
– Gréti! Szabadságon vannak Péterék. Szabi nem egy hely.
– Óóóóóóóóóóóóóóóóóóó…


Újabb pisis sztori

Újabb pisis sztori

Nem tudod kivédeni, hogy a gyereknek ne mindig a legalkalmatlanabb időpontban és helyen kelljen pisilnie…

Kicsi családunk úgy döntött, hogy játszóterezés után beugrik a helyi Lidl áruházba jégkrémért. Már estefelé volt, de Apának dolgoznia kellett visszamenni. Hogy kicsit jobb kedvünk legyen, Apa még ráállt egy kis kitérőre.
Mindenkinek jégrém volt a kezében, a parkolóban közeledtünk az autó felé, amikor Gréti kijelentette, hogy neki bizony pisilnie kell. De most azonnal.
Körbenéztem, sehol egy kis bújás, a parkolót alacsony, tüskés bokrok vették körbe.
Nem volt mit tenni. Grétit felkaptam és a bokrok fölé tartottam. Kezemben oldalra lógott a megkezdett jégkrémem. Gréti, mint egy nagyasszony, igen mulatságosan, békésen táplálkozott (nyakig csokisan), közben pisilt. Végig a lábamat.
Ettől persze, – nem én lennék, ha nem, – rám jött a Csilla-féle sikítós röhögés.
– Vííííííííííííííííííííííííííííííííííí!!!!
Erősen szorítottam a térdeimet össze, nehogy jószokás szerint azonnal bepisiljek, de éreztem, hogy a röhögéstől egyre gyengülök. Gréti a kezemben ólomsúlyúvá vált, kezdett egyre lejjebb és lejjebb csúszni, végül bekövetkezett a legrosszabb. Lassan beereszkedtem vele a szúrós bokorba, csupasz seggel…
– Anya, ez szúr! – tiltakozott, közben mint egy kérődző tehén rágcsálta a csokis jégkrémet.
– Víííííííííííííííííí!!! – válaszoltam és újszülött zsiráf állásban, nyeklettem-nyaklottam, vinnyogva szorongattam a pisit.
– Anya nevet. – Állapította meg rezignáltan és kérődzött tovább immáron álló helyzetbe tornázkodó leánygyermekem, miközben zavartalanul pisilt tovább… végig a lábán.
– Víííííííííííííííáááááááááááááááááááááááuuuuuuuuuuuuíííííííííííííííííí- sikítottam én. Ez volt a problémamegoldás első szakasza! Próbáltam összeszedni magam, tekintetem végigmászott Apa szandáljáról összeborzolt szemöldökéig. Valami magyarázaton próbáltam gondolkodni, vagy összeszedni a gyereket. Mentő ötletet kerestem a vonyításom orvoslására. Visszalógattam a fejem a gyerek felé, aki egy szál punciban, könyékig és nyakig csokisan, ellenben térdig hugyosan állt a szúrós bokor mellett. Rágott.
Nem volt mentség!
– Víííííííííííííííííííííuuuuuuuuuiááááááááááááááááááááááááááááááááááááííííííííííí- híííííííííííííí-hííííííííííííí- léptem a tettek mezejére majdnem. Helyette levegőért kapkodtam. – Víííííííííííííh, vííííííh, víííííííííh.
Apa most már tombolt, amit onnan vettem észre, hogy halkan és morcosan megszólalt:
– Most már menjünk.
Megpróbáltam nagyon komoly lenni. Nos nem ment. Éreztem, hogy nincs tovább, muszáj megállt parancsolnom magamnak. Valahogy, akárhogy.
– Híííííííííííííí, híííííííííííííííííí, híííííííííííííí, híííííííííííííííííííííííííí!

Már nagyon fájt az arcom, ahogy a szám próbált körbefordulni a fejem körül, oxigénem semmi… Kitörülgettem a szememből a könnyet, mély jógalégzéseket próbáltam venni. Végül csiga lassúsággal összevakartam magam.
– Hííííííííííí-hi, híííííííííí-hi, hííííííííííííí-hi!
A közben megolvadt és csurgó csokis trutyitól megtörültem a kezem, és elrendeztem a jégrémével félmeztelenül, pisisen-csokisan, zavartalanul csámcsogó gyermekem. Belapátoltam az autóba és haza indultunk.

Petike és a sült krumpli


Nem egyszerű

Petike lázas. Magas. 39.2.
Dokinéni szerint a füle, szerintem 3 napos láz, de nemsoká kiderül… 🙂
A család nem aludt az éjjel. Gréta is mindig felébredt, kínlódó Petikét találta az ágyunkban… amíg én rohangáltam lázat csillapítottam, mértem… ő változatos dolgokat talált ki.
– Keresztbe feküdt, hogy ne tudjak lefeküdni.
– Befeküdt a helyemre, hogy ne tudjak leülni az ágyra.
– Tv- akart nézni, hisztériázott.
– Vizet kért.
– Végső érvként telepisilte a francia ágyunkat. Mindent. Majd üvöltve irányított:

– Anya, vetkőztess le! Anya, zuhanyoztass le! Hideg! Meleg! vegyél ki! Hol van más a tiszta ruhám? Hol jársz már??? Anya, a párna is pisis! Anya, a takaró is pisis! Hol vagy már? Fázom! takarj be!

Aláfestésként Petike üvöltött sikítva…

Apa azt sem tudta hol van. Éjszakába nyúlóan dolgozott. Csak pislogott. Mellé fektettem sivító Petikét. Amikor mindennel végeztem, főztem egy finom teát és megittuk Apával.
– Nézd már Gréti, pitymallik! – szólt Apa és kikelt az ágyból. Hajnal 4.30-tól ő ismét munkába állt a dolgozó szobában.


A tüske

– Nem akarom, hogy kiszedd a tüskét!- sikít Gréti. Pedig félek, a talpa be fog gyulladni. De a tegnapi kiborulása már az én lelkemnek is sok(k) volt. Remegő-hüppögő kis testét szorítottam magamhoz és magyaráztam-magyaráztam arról, hogy az anyukák csak akkor okoznak kis fájdalmat, ha meg akarják óvni a gyerekeiket a nagytól…
De nem győztem meg. Reggel könyörgőre fogta:
– Könyörgöm Anyu, ne nyúlj a lábamhoz. Könyörgöm!
– Gréta, nem bízol meg bennem?
– Nem bízom meg!
– És Apában!
– Apában sem bízom meg. Nem bízom meg senkiben csak magamban! (azt a kutyafáját a hároméves…) Én nem akarom, hogy kiszedjétek a szálkát. – mondta teljes öntudattal!

Szálka marad.


Anya mesél

– Anya, olvass fejből! – kérlel Gréti. Nem akar aludni. Pörög, mint disznó a jégen.
– Meséljek fejből?
– Mesélj fejből! – kérlel.
– És miről meséljek?
– Erről a kutyáról. – mutat a kezében szorongatott plüssre.
– OK. Hogy hívják a kutyát?
– Kutyi-Mutyi.
– Rendben. Nos. Élt egyszer Kutyi-Mutyi, Kukutyinban. Ő volt a kukutyini Kutyi-Mutyi. – felcsillan a szeme, nevet, felkönyököl.
– Még!
Folytatom. Tudom, hogy imádja Monty Pythont és a Fikusz Kukiszt 100-szor kell megnézni, így próbálom ebben a stílusban folytatni.
– Volt neki egy gazdája is. – felismeri az összefüggést, nagyon kacag.
– Ki volt a gazdája, ki volt?
– Kuku Tibi! – sikongat a röhögéstől. – Kutyi-Mutyi gazdája kukutyini Kuku Tibi volt. Akinek volt egy testvére is.
– Ki a testvére?
– Kukutyini Kuku Timi. – lecsapja magát az ágyra, úgy nevet.
– Kukutyini Kuku Tibi kiskutyájával Kutyi-Mutyival és testvérével Kuku Timivel éldegéltek boldogságban. Egy kiskakasuk is volt ám. – Gréti gurgulázik.
– Hogy hívták a kiskakast?
– Kukurikúnak. Ő volt Kukutyini Kuku Tibi Kukurikúja.

Ekkorra már Gréta könnyesre nevette magát.
– Itt a vége fuss el véle.
– Neeeeeeeeee! Mesélj még Kukutyinról. Oda megyünk zabot hegyezni.
– Majd holnap. Szép álmokat!


Pillangó… a sztori folytatódik…


Elmúlt egy év. Már hármasban-négyesben járunk játszótérre. Épp Petike először homokozott életében, amikor megjelent a “barát lepke”. 🙂 Kitettem az ujjam és rászállt. Apa gyorsan készített róla egy fényképet.
Ha Gréti meg nem botlott volna és a lepkének nem adott volna egy hatalmas sallert, talán nem repült volna el és a történet is tovább tartott volna…