Nem soká jön a karácsony. Én nem szeretem a karácsonyi felhajtást, megijeszt és elrettent a “vásárlási láz”. Sajnálom a kivágott kis fákat és a fa alá beeső agyonhajszolt anyukákat. Tegnap hosszan sorba ültem egy kórház különböző váróiban, beszélgettem sok beteg hölgytársammal. Idősebbekkel. Hallgattam a bölcs hozzáállásukat és hisztis sirámaikat is. A karácsony közeledtével mindenki érzékenyebb lesz. Karácsonykor szeretni KELL, adni KELL. “Most nézzem meg aranyoskám ezzel a dagadt kézzel hogy fogom passzírozni a krumplit…” Néztem, sehogy. “Drága, itt ülök egész nap, pedig feljöttem Debrecenből és meg szerettem volna nézni az IKEÁT, venni csomagolópapírt….”, ” Nem adják ide az unokát, még karácsonyra sem biztos… az a hülye k… ki nem mondom, menyem…”
Karácsony. Ne az ajándékkal kezdjünk el készülni. Ne a bevásárló központba rohanjunk! Kezdjünk el szeretni, kezdjünk el gondolni és gondoskodni egymásról. Ma. Nem késő. Holnap lehet az lesz.
Még valami nagyon fontos eszembe jutott: Merjük idén kihagyni a buliból azokat a rokonokat, akiket év közben sem láttunk, és nem is hiányoztak. Nincs szüksége senkinek rosszkedvcsináló picsa rokon feleségre, aki minden évben rontja a hangulatot, vagy rosszindulatú Gizike nénire az asztalnál, csak azért, mert “Jaj szegény olyan magányos!”. Jaj szegény egész évben az. Ha kedvességével nem tudja maga köré gyűjteni a családtagokat.
