– Köszönöm szépen a teát!- mondta Gréti és felém nyújtotta a bögrét.
– Nem finom? – kérdeztem csalódottan.
– Kicsit meleg, csak hűlnie kell.- nyugtatott meg a két és fél évesem.

Gréta 3 dolgot tud már főzni. Kevert sütit, palacsintát és paradicsom levest. Ismeri a hozzávalókat, de persze egyedül azért nem tudja megcsinálni. :))) Viszont mondja, mit hogyan tegyek bele és lelkesen kever.
Tegnap este elaludt a kicsi, ketten voltunk, babáztunk, amikor Gréta megszólalt:
– Anya! Támadt egy ötletem. Csapjunk össze egy finom paradicsomlevest!
– Csapjunk! – mondtam és azonnal ragadtam meg a tollat és papírt, hogy lejegyezzem egészen pontosan mit mondott. :)))
Meg is főztük iziben. 🙂

Apa, te egy átokfazék vagy! – kiabálta ki viccesen az apjának Gréti a kádból.

Ennek van legalább értelme. Magyarázza meg valaki egy kétévesnek, mi is az a fajzat… :DDD

– Apa, Petike tud beszélni! – állapította meg Petike gőgicsélésére Gréta.
– Igen?!? És milyen nyelven beszél? Angolul? Németül? Franciául? -kérdezte viccesen Apa.
– Nem franciául! – háborodott fel a csaj, – Mert franciául “tuzsúr”.

– Anya kérem az órámat! – követeli Gréti, adjuramistendeazonnal sírós nyűggel.
Végre feladom, de addigra már volt egy pár vitánk, mert nem tudtam azonnal ugrani. Megnyugodott és már nagyon örült. Jó nagy óra a picike kezére, ezért a pulcsijára szerettem volna felhúzni.
– Gréti, ide adhatom az órád?
– Jó, hogy ha tudod, rakd fel oda légyszi!

O-óóóóó, ha tudom, ok, felrakom kedves kétéves. :DDD

Este Apának fájt a feje. Gréti doktornéni rendelt. Miután a kezeinket gyógykezelte, Apán játszotta végig az orvosi táskája összes darabját. Közben kommentált, ahogy szokott. A végén közölte:
– Egyes számú főszabály: Uram, maradjon az ágyikójában!
Akkorát néztünk, a szemünket lepkehálóval kavartuk vissza. Gréti gondosan összeszedte az eszközeit, bezárta az orvosi táskát és megkérdezte:
– Most már kicsit jobban vagy Apa?
– Igen. – jötte a válasz. Erre Gréti riportolt:
– Anya! Apa már sokkal de sokkal jobban van.

Mi nagyon kézmosósak-fertőtlenítősek vagyunk családilag, de ezt a kézbőrünk nem bírja. Este egymásnak mutogattuk Apával a kirepedt kézfejeinket. Gréti nézegette, perdült-fordult, eltűnt a kisszobába, majd egy tubus Neogranormonnal jött elő.
– Anya ezt neked hoztam. Bekened a kezed és elmúlik a bibi. – majd az apjára nézett és megint térült-fordult egyet a kisszobába.
– Apu, ezt neked hoztam. – jött egy tubus Bepanthennel, – Bekened és már el is múlik a kezedről a bibi. Finom-finom krém és már jobban is leszel.
Néztünk egymásra. Mire Gréti sóhajtott egyet, és mint aki jól végezte dolgát megszólalt.
– Nah, megyek. Meggyógyítottam az egész családot. – és otthagyott minket a konyhában.

Este összebújtunk hárman, szuszogtunk az ágyban, hülyültünk kicsit, beszélgettünk. Aztán elcsendesedtünk.
– Már csak egyvalaki hiányzik innen! – sóhajtottam fel. Úgy bújtam volna Petikéhez is.
– Ide egyvalaki nem hiányzik! – jelentette ki Gréti egészen határozottan és nyomatékosan.
Úgy elkezdtünk nevetni Apával, a könnyünk csorgott. Gréti nézett egyikünkről a másikra, mosolygott, de értetlen volt.
– Apa, miért jó duma, hogy innen nem hiányzik senki? – kérdezte meg végül. – Miért nevettek ezen?

Szemetet vittünk a szelektív kukákba:
– Anya! Amikor én nagy voltam, tudtam csellózni. Felmásztam a fára, ott ugráltam és csellóztam.
– Milyen állat tud csellózni?
– Anya! Én nem vagyok állat! Én egy kislány vagyok!
– És tudod mi az a cselló?
– Az olyan, amin csellóztam és a fák között ugráltam.
– Gréti! A cselló az egy hangszer. Hasonlít a hegedűhöz és a nagybőgőhöz. Hogyan csellóztál te a fán ugrálás közben?!?
– Igen. A cselló, olyan, mint egy hegedű… Anya! Megfogod a kezem?

forrás: http://www.howtobeadad.com/

– Anya, menj a helyemről! – utasít Gréti arrébb a saját ágyamban!
– Kislányom, te el vagy tévedve! A te helyed ott van a másik szobában, a saját kiságyadban!
– Anya majd én megmondom neked! Figyelsz? Tudod, mindig úgy van! A gyerekek apa és anya ágyában alszanak!
– Ja vagy úgy…