Vazzzzzzz…… Kijött a szerelő, belenézett a sütőbe, begyújtotta, (neki ment), majd fogott egy gyufaszálat, a tekerőbe beletörte, (a tekerőből hiányzott egy darab belül, ez volt a baja!!!) a 4 égőt kipucolta egy-egy drót szállal, és távozott az alapdíjjal. 10 ezer forint. Én olyan hátast dobtam…

Ismeritek azt, amikor nagyon akarsz, és nem sikerül. Amikor egész napra aprócska terveid vannak és semmi nem úgy sül el, ahogy te szeretnéd? Ez a nap eddig egy ilyen volt. Mielőtt elkönyvelem magamat egy rakás szerencsétlenségnek, inkább nevetek. 

Na, csókolom-csókolom, ebből idén nem lesz ovi. Nagyon nagy valószínűséggel mononukleózist hozott haza az én egyetlen leányom nekünk az oviból, így idén elmarad a családi karácsony, és a szilveszter is. Kórházban kezdtük az évet, betegséggel zárjuk… Keretes, mint egy vers. Még mondja valaki, hogy a 13-as nem szerencsétlen szám. De nem baj, sok mesefilmet nézünk, várjuk a havat megilyenek…  Lényeg, hogy végre meggyógyuljanak a gyerekek. Most kiváltom a gyógyszereket, beletolom Grétibe és reménykedek. Aztán karácsony előtt családilag adunk egy kis vért, hogy megnézzék meggyógyultunk-e. Jó kis program.

– Anya, mi milyen érzékelők vagyunk? – érzékenyeket akart kérdezni, a laktózmentes tejemet issza. Apa ezerrel dolgozik, máshol jár, foghegyről veti oda:
– Humanoid.

😀

Ma reggel a kisfiamtól kértem egy nagy puszit.
“Gyere már ide, bújj hozzám és adj egy nagy puszit!”
Elmosolyodott a cumi alatt, kivette a szájából odadőlt hozzám és hangosan cuppogott… Így kell ébredni! Az áhítatból Gréti rántott vissza a földre:
– Mikor kapom már a kakaómat?!?

Gréti pánikba esett. Nem tud írni, hogyan fog ő levelet írni a Mikulásnak?!? Egész nap nyúzott, hogy jaj, így mi lesz. Azt találtam mondani, hogy akkor mindjárt felhívjuk a Mikulást és elmondja neki telefonba. A nap gyorsan elszaladt, és beesteledett. De Gréti nem felejtett. Egyre toporgott, mikor hívjuk már a Mikulást.
Apát megkérdeztem, hogy szerinte egyik haverját felhívhatjuk-e. Neki tetszett az ötlet, de sajnos nem volt aktív Facebookon, így biztosan nem volt alkalmas neki.
Pánikkal néztem végig az ismerőseimet, hogy honnan szerezzek Grétinek ismeretlen bácsit. Egyetlen egyet találtam, belevágtam. Réges-rég, vagy 30 éve nem látott ismerőst szólítottam meg, aki örömmel mondott igent a felkérésnek, a telószámát is megadta. Jaj, de megkönnyebbültem. Tárcsáztam is, és kihangosítva odaadtam Grétinek a telefont. Gréti édesen csacsogott bele a zengő hangú Mikulásnak a telefonba. Bemutatkozott. Mikulás megkérdezte, hogy jó gyerek volt-e, Gréti boldog volt, én nevettem, kezdtem kisimulni, Mikulás is kezdett oldódni.
– Na és ha jó kislány voltál, mit kérsz a Télapótól?
– Pitty-Potty babát! -vágta rá a reklámokból ismert nevet Gréta.
– Na ne b@ssz! – csúszott ki a száján a Télapónak.
Gréti rám nézett én lepleztem, hogy mingyá’ bepisilek. Szerencse Télapó gyorsan folytatta… Gréti pedig nagyon boldog volt. Én pedig órák múlva is röhögtem. Főleg azért, mert a beszélgetés végére megérkezett Apa is Petivel, – aki azt hitte a haverját hívtuk, és nevetve beleordított a beszélgetésbe:
– Szevasz Mikulás!
😀

Nem soká jön a karácsony. Én nem szeretem a karácsonyi felhajtást, megijeszt és elrettent a “vásárlási láz”. Sajnálom a kivágott kis fákat és a fa alá beeső agyonhajszolt anyukákat. Tegnap hosszan sorba ültem egy kórház különböző váróiban, beszélgettem sok beteg hölgytársammal. Idősebbekkel. Hallgattam a bölcs hozzáállásukat és hisztis sirámaikat is. A karácsony közeledtével mindenki érzékenyebb lesz. Karácsonykor szeretni KELL, adni KELL. “Most nézzem meg aranyoskám ezzel a dagadt kézzel hogy fogom passzírozni a krumplit…” Néztem, sehogy. “Drága, itt ülök egész nap, pedig feljöttem Debrecenből és meg szerettem volna nézni az IKEÁT, venni csomagolópapírt….”, ” Nem adják ide az unokát, még karácsonyra sem biztos… az a hülye k… ki nem mondom, menyem…”
Karácsony. Ne az ajándékkal kezdjünk el készülni. Ne a bevásárló központba rohanjunk! Kezdjünk el szeretni, kezdjünk el gondolni és gondoskodni egymásról. Ma. Nem késő. Holnap lehet az lesz.
Még valami nagyon fontos eszembe jutott: Merjük idén kihagyni a buliból azokat a rokonokat, akiket év közben sem láttunk, és nem is hiányoztak. Nincs szüksége senkinek rosszkedvcsináló picsa rokon feleségre, aki minden évben rontja a hangulatot, vagy rosszindulatú Gizike nénire az asztalnál, csak azért, mert “Jaj szegény olyan magányos!”. Jaj szegény egész évben az. Ha kedvességével nem tudja maga köré gyűjteni a családtagokat.