Mintegy 40 percet álltam sorban, amikor kiderült, simán előremennek az emberek a másik pénztárhoz és ott rendelik meg a halászlevet. A két gyerek már nagyon éhes volt, Petike sírdogált, belecsúsztunk az alvásidőbe. De én azért álltam be a sorba, mert láttam pörög… azt nem láttam, mi folyik később, csak egyszer jött egy nő kiborulva és szólt…
Apa megérkezett a gyerekekkel a játszóról, mert büdösszájú Dömdömke harmadszorra borította fel Grétát a szülők pedig semmit nem reagáltak. Beállítottam a másik pénztárba, 5 perc múlva sorra kerültek, de az 5 perc alatt két nyanya is lengette az ezresét a másfél éves kisbabát tartó Apa előtt, hogy ő csak egy halászlét kér. Szerinte mi miért állunk sorba? 40 perce? Ja, azt ő nem tudta… Ekkor már majdnem öltem.

Csak kint tudunk a napon leülni, gyerekek égnek. Odabent, a sátor alatt már nem evő emberek diskurálnak a padokon. Ki nem sz@rja le a többieket. Ekkor nagy cseppekkel elered az eső. De akkorával, hogy a levesbe becsapódó bombák beterítenek minket piros zsírral. Rezzenéstelenül eszünk. Mellénk telepedik egy unszimpatikus párt unszimpatikus politikusa, jelen esetben egy kedves családapa 3 gyerekével és hajszolt feleségével. Próbálják a gyerekeket etetni. Az eső immár rázendített.
“Képviselő úr, hol lehet ingyen halászlét kapni?” -furakszik hozzá egy jól öltözött nő. És mondja és mondja… XY képviselő úr megígérte, hogy lesz ingyen halászlé, de ő körbement és nincs ingyen halászlé, pedig ez itt egy pártesemény… és ő már itt és ott is volt…
“Nem tudok róla, tessék megnézni ott az elkerített részen…”- válaszol mosolyogva a férfi. Politikusné fejét és szemét a pad közepére szegezve, száját összeszorítva lapátol, eteti a gyerekeket a mostanra szakadó esőben.
“Tessék csak venni, haltepertő!” -. nyomkodja a politikusné elé egy esőkabátos nő a tányérját. A gyerekek ráugranak. “Gyerekek, egyet megkóstolunk mindannyian!” -próbál az asszony halkszavúan ellenkezni.
– Milyen halból van a tepertő? – kérdezem a pártszínekben tündöklő esőkabátos nőt.
– Libából! – veti oda nevetve a politikus.
– Ronda egy hal! – mondom. Mindenki nevet. Politikusné már nem, csak elmosolyogja magát egy pillanatra. Arcán rettenetes fáradtság gyerekek szanaszét széledtek, ő próbál jóllakni. Hajáról csepeg a víz. Mi eszünk mellettük, egyre jobban elázva. A Gréti és Peti farkaséhesek. Tátognak, nem mozdulnak a kaja mellől.
“Na ki van itt!” – tárja szét hatalmas karjait üvöltve egy termetes, idétlen ruhába, baseball sapkába öltözött asszonyság. A politikus riadtan körbenéz, de a kiáltás neki szól. Mi ekkor már hangosan röhögünk. Nagyon sajnáljuk. Egyre szimpatikusabb, ahogy állja a sarat.
“Csókolom!” – köszön a politikus hangosan,- “Maga is itt?” – kérdi. “Ki a csipa ez?” – olvasható le rémült mosolyba meredt arcáról a gondolat.
Beszélgetnek.
“Nem kérünk több tepertőt, köszönjük, azt hiszem, most hazamegyünk.” – hallom elhaló hangú politikusnét tiltakozni, miközben az eső szakad, én szedem össze az ehető dolgokat, Petit rendezem, fiúkat küldöm az autóba, Grétit a sátorba, cuccokat pakolom.

100 méterrel Apáék mögött bandukolunk Grétával vizesen a már csak csepergő esőben. Énekelünk. Peti meglát ahogy az autóhoz érünk, azonnal elalszik.

Hazamegyünk.

Mert miért gondolom, hogy el tudunk utazni és jól tudjuk érezni magunkat, amikor Apa szabit vett ki?

Apa szülinapját és Húsvétot ünnepelni érkeztünk le a nagyszülőkhöz Balatonra, de már az indulás is bizonytalan volt mert Apa rosszul lett. Lázas volt, ment a hasa. Anyósék bátorítottak, nagyon vártak, le is mentünk. A meghitt szülinapi köszöntés után gyors zuhany és ágyba bújás volt, majd Gréti teleokádta az ágyat. Aztán ez reggel 6-ig 10-20 percenként folytatódott… Reggel hazamenetelt fújtam, mert az éjszaka közepén Peti is belázasodott. De a pakolás lassan ment ráadásul a gyerekek bealudtak, és jöttek a Húsvéti ünnepet ünneplő családtagok is. Na ekkor kezdtem én hányni… Persze Apa pakolt össze mindent és ahogy 20 éve már egyszer megéltem, hazáig hánytam majd minden pihenőnél… Csak akkor 16 óra alatt Rovinjból cibált haza az akkori kedvesem… Most szerencse közelebb voltunk, mert bár Gréti aludt, Pöti végigordította az utat.

Kedden felhívtam doktornénit!
“- Fosunk-hányunk lázasak vagyunk.
– Maguk is? Nyugodjon meg, mindenki fosik Csilla most, mindenki a környéken. Hánynak is? Az nem rota! Nem fülgyulladás Csilla?
– Én is hányok és nem fáj a fülem. A kicsi viszont csak taknyos és lázas, semmi más.
– Akkor ő a fülgyulladásos. Itassa a gyerekeket. Én most keringelek mint a gólya… madár, nem tudok kiszállni az autóból, mert szétázok, hajrá, majd beszéljünk holnap.
– Oké, visz hall.”

A mi dokinénink szerint ha nem rota, akkor fülgyulladás.

Nos ez van. Szerencsére már szerdára mindenki jobban lett. 🙂

“Csodálatos családom van, imádom az életemet, nincs okom panaszra.”
Jól hangzik és mindent összevetve így is van, DE!
– Boldogan adtam életet a gyerekeimnek – de ettől még majdnem belehaltam, sokat szenvedtem. Fájdalmaim voltak és nagyon féltem.
– Nagy lelkesedéssel szoptatom a gyerekeimet, összesen több, mint 3 éve, – de ettől még fáj. Fájt az elején, majd megszakadtam, fáj, amióta fogat növesztett a gyerek és utálom, hogy közben imádja a bőröm vakargatni.
– Melegséggel a szívemben alszom az oldalamon a két gyönyörűségemmel, imádom, hogy hozzám bújnak,- de gyűlölök éjszaka 5-ször ébredni, szédelgek a fáradtságtól és gyilkos gondolataim vannak, amikor cumit keresgélek a sötétben, vagy a legszebb álmomban valaki fejbe rúg.
– Rajzolok, festek, vágok, csodálattal nézem, ahogy a gyerekeim csinálják és élvezik, – de ettől még nem szeretek kreatívkodni. A falhoz vágnám néha a ragasztót, annyira nincs türelmem hozzá.
– Teljes színészi odaadással mesélem az 5. mesét, este 10-kor a két virító csimotának – de legszívesebben valami jó vicces filmet is megnéznék egy pohár borral a kezemben, kettesben a párommal.
– Imádok együtt lenni a gyerekeimmel, játszóterezni, gyerekprogramozni, – de azért szívesen elmennék táncolni, bulizni, koncertre.
– Rajongok a családi programokért, – de akkor is néha szükségem lenne a magányra és még nagyobb szükségem lenne a párommal kettesben töltött időre.
– Büszke vagyok a páromra, hogy megteremti nekünk a békés-biztonságos létet, – de rettegek, hogy betegre hajtja magát, amikor hajnalban beesik az ágyba azon imádkozom, hogy csak egészséges legyen!
– Anyatigrisként ragaszkodom a gyerekeimhez, imádom, hogy olyan országban élünk, ahol elméletileg elfogadott, hogy az ember 3 évet otthon lehessen a gyerekével, – de kétségbeejtőnek találom, hogy nem tudom nagy biztonsággal másra hagyni néha a srácokat pár órára, mert sem anyagi sem más jól bejáratott intézményi lehetőségem nincs rá. (Összeteszem a két kezem, ha felveszik a gyereket a bölcsibe).
– Nagy rutinnal kezelem a betegségeket, ami az óvodából hazaömlik, – de elkeserítőnek tartom, hogy mások betegen viszik be a gyereküket, mert nincs más választásuk és én szívok, meg az egész családom miattuk.
– Örülök, hogy a doktornő megbízik a betegellátásomban, – de nem erre szerződtem. Nem ez a mesterségem. Senki nem segít sem engem sem másokat semmilyen képzéssel, hogy hogyan kell a kis beteg gyermekeket kezelni. Egyedül bújjuk anyák az internetet kétségbeesve.
– És ha már itt tartunk, a legjobb tudásom szerint nevelem a srácokat, – de senki nem tanítja a szülőket és próbálja felkészíteni a rájuk váró feladatra. Nincs alkalmassági vizsga. Az idiótának is lehet gyereke, találkozol is vele minden nap. Bezzeg, ha örökbe fogadnál, a bugyidba is beletúrnak… És bizony én is viselkedem idiótán, anyához méltatlanul néha… nem vagyok büszke rá és nem tudom visszaforgatni az órát, hogy meg nem csináltá tegyem.
– Könnyes szemmel nézem az anyaságról szóló megható reklámokat, – de ettől nem érzem magam jobban megbecsülve és kevésbé kimerülve.
– Jólesik, hogy mások is megosztják velem és mindenkivel, hogy nem könnyű, – de attól, hogy másnak is nehéz, vagy nehezebb, nekem nem lesz könnyebb.
Én ugyanaz a lány vagyok, mint 10 éve, csak immáron sokkal boldogabb. Csodálatos, hogy a hátam mögött szuszog épp a családom imádom őket. De irigy vagyok, én is aludnék, csak nem tudok már visszaaludni, mert fel kellett ébrednem cumit keresni… 😉
Kaskötő Csilla

Mi tagadás, olvashatatlan az írásom, illetve csak én tudom elolvasni. Tetéztem ezt ma azzal, hogy egy alig fogó tollal véstem fel Apának a gyógyszerek nevét, amiktől az enyhülést remélem.

– Vá’já’, adj egy másik tollat, mert különben cirmogni fogsz, ha nem tudod elolvasni a listát.
– Tényleg olvashatatlan az írásod! – mondta Apa, – Látszik, hogy orvosnak készültél. – néz rám…
– Aha!
– De csak a ronda írás maradt meg belőle.
– Aha. Figyu? Te tényleg az én dumámmal standupolsz itt a konyha közepén? – vontam össze játékosan a szemöldököm.
– Igen. Legalább erre nem mondod az, hogy sz@r a humorom. Vagy lehet, hogy erre is azt mondod? – nevet Apa.
– Sz@r. Lopott duma! – nevettem én is.

Ha nem szólnak be a gyerekek, megoldjuk mi magunk. 😀 😀 😀

Vasárnap késő délután. Esik az eső, besötétedett. Mit csináljunk? Tanácstalanság. Még van 2 óra a pancsiig, amúgy is pörögnek a gyerekek.
– Plázázzunk! – jött elő Apa a tuttival.
– Öltözzünk ki és ténferegjünk céltalanul egy plázában? – kérdeztem.
– Igen. Petike legalább szaladgál, és mi úgy sem csináltunk még soha ilyet. Nem is ismerjük a környék plázáit, pedig sok van.
– Oké. Melyikbe menjünk?
– Menjünk az Arénába.
– Csúcs! -ismét Apa ötlete mentette meg a napot. Ki is rittyentettük magunkat, nagy nehezen becsomagoltuk magunkat az autóba és elindultunk.
Kiszálltunk az autóból és várakozással tele, csillogó szemekkel vártuk a liftet, ami majd felvisz minket plázázni. Mint a faluból feljött család Pöstön. Mi itt lakunk, mégsem a mi stílusunk. De majd most jól kipróbáljuk!
Megérkeztünk. Kiszállunk a liftből.
– Bimm-bamm! – szól a hangosbemondó. – Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy este 7-kor minden üzletünk bezár. Viszont látásra!
Vazzzzzzzzz… Gyerekek. Futás vissza az autóhoz, különben megindul a nép és nem jutunk ki.
Gyerekeket sírva tuszkoltuk be az autóba. Ingerültek voltunk.
Gréta tetézte. Hátulról jól beszólogatott nekünk, de igaza volt, csak sz@rul jött na…
Melyik pláza van 8-ig nyitva? Árkád,- mondta a telefon. 8-ig.
Menjünk.
Addigra Pöti elaludt. Kimentünk, minden zárva. A fagyisnál vettünk fagyit, elnyaltuk.
Pöti az autóban ébredt. Meglátta a fagyi maradékát Grétinél. Hazáig ordított érte.

Így plázázunk mi! 😀

Na, mi sem vagyunk normálisak. A fürdés tegnap technikai okok miatt elmaradt, a gyerekek nyűgösen veszekednek ma reggel a kádban. Éhesek. Apa fegyelmezés helyett neki állt furulyán játszani, a fürdőszoba ajtóban, én csatlakoztam egy kis néptánccal. A gyerekek elfelejtettek tovább veszekedni és meredten bámultak. Hatásos… 😀

Szuper hétvégénk következő állomása a sziklakórház volt, barátaink társaságában. Gréti imádta. Előtte a Várban egy óriásbuborék fújó előadását élveztük a gyönyörű napsütésben.

Munzee-ztek Apával:

Apa cola-ja az igazi:

MIG kabinját kukkolják:

Fára mászni jó:

Igazi gázlámpa: