Tegnap mesenézés közben, anya ollót ragadott…

Katica tanyán voltam a gyerekekkel két hete, míg Apa kötelezettségeinek tett eleget. Épp a hátamon cipeltem ebédelni az elfáradt Grétát, amikor megláttam, hogy egy iskolás csapatot kísérő szülő minket fényképez. Oda is szóltam neki: “Ha már fényképezel, küldd is át!” és a kezébe nyomtam egy papíron az e-mail címem.
Ilyen nincs és nem is volt. Most nézem, átküldött egy komplett kisfilmet megvágva-megzenésítve. Filmet! Én elsírtam magam a meghatottságtól.
Hála és köszönet a videóért!
http://www.youtube.com/watch?v=f3TDBgWgRPw
Grétit egyáltalán nem érdekelte a formabedobó 1 évesen. Pontosabban csak nézett, mint a hülyére:
Van egy doboz, színes formákkal. Anya leveszi a doboz tetejét, kiönti a formákat, majd lyukakon próbálja begyömöszölni…
Szerintem a nő nem normális.- gondolta. – Na figyelj! Ennek semmi értelme. Le kell venni a tetejét szépen, és belerakni a formákat,így ni! Aztán rátenni a tetejét! Ennyire egyszerű, látod? – csinálta és nézett rám a nagy szemeivel. Ezzel lezártnak tekintette a formabedobó témát. Legközelebb, amikor visszatért a dologra, úgy kétévesen, a bonyolultabbat próbálta, beledobálta a helyére és ment tovább…
Petikét viszont nagyon érdekli. Szuggerálja, ahogy dobom a formákat, ki is szedi a kezemből, hogy most ő jön. Ha elsőre eltalálja és beesik a forma, nagy vehemenciával kutat utána a lyukon keresztül, vagy nyúl a következő után és ugyanazon a lyukon próbálja betuszkolni. Persze nem megy. Ilyenkor bemérgel és az egészet odab..a a viharba… Ennyi…
Apa és Petike várja:
http://www.youtube.com/watch?v=9shlnW2Y4OA&feature=youtu.be
– Van-e valami plüssállat amivel Petike alszik? – kérdezi anyuka társam.
– Ühüm. ÉN!
Balatonba mentem be úszni egy kicsit. Gyönyörű, sima volt a felszíne. A parton a vizes gyermekeim integettek, Apa szárítgatta őket, a vízben csak egy pancsoló család volt két pici lánnyal. A strand kihalt és békés volt. A halak ugrándoztak, a reggeli nap már melegen szórta fényét.
A vízben egy csodálatosra gyúrt fiú mártózott, a parton fonnyad barátnője csárdásozott. Kettőt jobbra, kettőt balra. Bekukkantott a vízbe, vissza lépett. Arcán szőke félelem.
Amikor búcsúztam a gyerekektől és halált megvető bátorsággal a 29 fokos Balatonba ereszkedtem a lépcsőről, majd jólesően elrugaszkodtam, mögöttem a szőkedék felbátorodva óvakodott befelé. “Jujj, jujj, ez hideg.” sziszegett és centiről centire merítette be löttyedt kis testecskéjét a vízbe. Atomtestű Anti bátorította.
Be is jutott 3 métert. Ekkorra én már leúsztam a két bója közti távolságot, orrom előtt egy csillogó testű hal ugrott. Gyönyörű volt. Rezzenéstelen víztükörből bukkant ki, és csobbant vissza.
– Ott! – sikított a lány.
– Csak egy hal. – válaszolt szelíden Kigyúrt Gyúrka
– Áááááááááááááá… jujjj! Félek! – prüntyögött Para Ica és belekapaszkodott a védő testbe.
A fiú karjaiba vette szerelmét és kivitte a partra. Elmentek.
Nagytestű, szupervíg, jófej család nézte őket. Ők már 20 perce pancsoltak a két édes kiscsajjal. Én is lassan készülődtem ki. Haladtam el mellettük.
– A haltól mentette meg a hős fiú. – kommentáltam az eseményeket.
– Ja, azt hittük ennyire szerelmesek! – kacsintott rám jófej anyuka.
– Ez nem kizárt. – válaszoltam. Nevettünk.
Ők tovább pancsoltak, mi pedig indultunk fel ebédet készíteni.